Reichert János írása
Komoly tudomány a közvélemény-kutatás annak ellenére is, hogy a politikai sajtó gátlástalanul zsonglőrködik az eredményekkel. Annyira igaz ez, hogy ha magunk próbálunk ismeretlenekkel jóindulatú beszélgetéseket folytatni, az eredmény közel hasonlóan alakul, mint a nagy apparátusú kutatóintézeteké.
Annál valósághűbb képet kapunk a társadalomról, minél inkább sikerül kilépnünk a saját mikrovilágunkból, minél több egyébként ismeretlennel sikerül őszinte eszmecserét folytatnunk.
Nézzünk most meg egy honlapot, amelyen ezek az aktuális preferenciák:
Igazából mindegy is, hogy melyik intézet eredményeit vesszük alapul, ugyanazt látjuk az összesnél:
A teljes választói népesség legnagyobb csoportja nem kér a mostani pártokból. Egyiket sem választja.
Véletlenszerűen akadó beszélgetőpartnerek visszaigazolják azt az érzésünket, hogy a magyar választók többségének egyik párt sem kell a mostani kínálatból. Ha megkérdezzük őket, hogy miért nem kérnek belőlük, a válasz is egy irányba mutat. Így vagy úgy, vérmérséklettől, iskolázottságtól függően honfitársaink zöme ugyanazt feleli:
egyik párt sem képvisel engem (minket, a családomat).
Miért torzult így el a közélet?
A pártot választani tudók relatív többsége a Fidesz (és oldalkocsija, a KDNP) támogatója. Ezt a többséget Orbán Viktor a maga gátlástalan tehetségével rosszra használta.
Ma Magyarországon hibrid rendszer van. Nem úgy, ahogyan a Freedom House minapi jelentése használta, ennél hétköznapibban is elmagyarázhatjuk, miért:
A rezsim szétfeszítette a demokrácia kereteit, mert a többségre hivatkozva semmibe veszi a kisebbségi és emberi jogokat, pedig az a modern demokrácia alapja. A Fidesz élcsapatnak képzeli magát, felsőbbrendűek gyülekezetének, és jogot formál rá, hogy mindenki mást lenézzen.
A demokratikus vezetőt isteníti, tévedhetetlennek, tökéletesnek állítja be, akit csak hódolat illet, nem bírálat. Akit kétely nélkül követnie kell mindnyájunknak – ilyenformán alattvalóvá süllyedtünk, elveszítjük szabad polgári mivoltunkat.
Na ebből nem kérünk mi, sok millióan.
Mi van az ellenzékkel?
Az ellenzékinek besorolt pártok viselkedése az átlagember számára évek óta értelmezhetetlen. Ezek a szervezetek egymással többet foglalkoznak, mint a választókkal. Önálló politikára szinte mindig képtelenek, a hangjuk csak akkor jut el a nyilvánosság elé, amikor azt a Fidesz akarja, illetve engedi.
A Parlament elveszítette a tekintélyét
Az országgyűlés nem több, mint politikai látványpékség. A kormánytöbbség rendre kiagyal valamit, aztán azt előadja – az ellenzék pedig úgy táncol, ahogy a Fidesz fütyül.
A demokratikus országgyűléseknek három feladata van: a politikai vita, a törvényalkotás és a legfontosabb állami szervezetek, elsősorban a kormány ellenőrzése. A budapesti országgyűlés ezen feladatainak egyikét sem látja el.
Érdemi politikai vita nincs, gyakorlatilag még a keretei is megszűntek. Nem tekinthető normális működésnek, hogy a kétharmados többség napirendre sem hajlandó venni egyebet, csak amit ő maga kezdeményez, és a törvényjavaslatok tartalmi megvitatását is elszabotálja.
Törvényeket nyújtanak be – a házszabály szellemének rutinszerű kijátszásával – egyéni képviselői indítványként, aminek az a célja, hogy megkerülhető legyen a még a megvitatása is. Ugyanezt a célt szolgálja a salátatörvények gyakorlata, vagyis hogy egy jogszabályba akár tucatnyi össze nem függő döntést is beleszuszakol a kormányzat, csak hogy megússza a nyilvánosságot.
A cél: az állampolgár számára követhetetlen jogszabályalkotás. És ezt sikerült is elérni, ezért sem figyelik már az emberek az országgyűlést.
Harmadik feladatát, a végrehajtó hatalom ellenőrzését a Fidesz-többség látványosan szabotálja.
Erre az országgyűlésre az emberek többsége szerint nincs semmi szükség.
A demokratikus jogok közül a leginkább közösségi szabadságjog a sajtószabadság. Ha nemzetközi porondon előkerül a magyar sajtószabadság ügye, a kormány ártatlan arccal mindig azt hazudja, hogy nincsen azzal semmi baj, például az internetes portálok közül a legnépszerűbbek kritikusak a kormánnyal.
Ez tény, ám nem ez a lényeg.
Fidesz-pártsajtó közpénzen
A televíziós műsorgyártás igen drága. Az írott sajtó szintén elég költséges, és a relatíve legolcsóbb rádiózáshoz is sok pénz kell, ráadásul ez utóbbi korlátos nemzeti vagyonra, a nemzetközi szerződések által meghatározott frekvenciákra kell alapuljon.
Demográfiai okokból (a lélekszám egyre csökken, az átlagéletkor egyre magasabb) a magyar társadalom egyre kevesebb pénzt áldoz a sajtóra.
A kormány közpénzből finanszírozza az úgynevezett közszolgálati médiát, de az valójában fideszes pártsajtóként működik. Aki tud magyarul, annak ez nem kérdés, elegendő belenézni vagy -hallgatni bármelyik hírműsorba.
A nyomtatott közéleti sajtót a Fidesz több körben, évek kitartó munkájával bekebelezte. Záhonytól Hegyeshalomig gyakorlatilag minden lap a Fidesz kezében van, azokban csak a Fidesz által engedélyezett tartalom jelenik meg.
Magyarországon az írott sajtót, a tévét és a rádiót a Fidesz elhódította a társadalomtól. És nemcsak a „közszolgálati”, hanem a „kereskedelmi” sajtót is közpénzen működteti.
Adóforintjaink ezermilliói folynak át az államtól a Fidesz-médiába. Ez így nem demokrácia, nem sajtószabadság.
Ez a politikai berendezkedés sokunkat fojtogatja. Közéletünk elviselhetetlenül durva, kormányzatunk rendszeresen rágalmazza, gyalázza állampolgárok kisebb-nagyobb csoportjait, nem számol el a közpénzekkel, titkolja a döntéseit.
Elegünk van. És mi vagyunk a többség. Mind ugyanarra gondolunk:
Új világot akarunk a Duna–Tisza partján.
