RASKÓ György írása
Az elnéptelenedés folyamata az ország minden szegletében tetten érhető, kivéve az osztrák határ menti kistérségeket. 1990-től napjainkig több, mint egymillió hektár mezőgazdasági területet vontak ki művelés alól. A győri Audi -Hungária Zrt. egymaga nagyobb értéket állít elő, mint Dél-Alföld egésze. A nemzeti költségvetésből eddig sem volt pénz az elmaradott térségek felzárkóztatására, az e célra szolgáló uniós forrásokat meg elképesztően rosszul hasznosítottuk. Mi a teendő ahhoz, hogy az elsorvadás folyamatát megállítsuk, majd kedvező irányba fordítsuk? A megoldás a települések gazdasági infrastruktúrájának fejlesztése, illetve rehabilitációja. A sorvadó falvak településszerkezetét úgy kell átalakítani, hogy életképes méretű ingatlanok jöjjenek létre. Országos hatáskörű ingatlanalap létrehozásával az állam aktív részvételével és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó magántőke bevonásával új, árutermelésre alkalmas nagyméretű ingatlanokat kell kialakítani
Jó öt éve már, hogy egy alföldi nagyközség plébánosával beszélgetve rádöbbentem arra, hogy átfogó állami szintű beavatkozás nélkül falvaink egy részében megállíthatatlan az elnéptelenedés és a gazdasági leépülés folyamata. A plébános úr szomorúan mesélte, hogy mennyire gyorsuló ütemben csökken híveinek száma, de nem azért, mert a vallás iránti érdeklődés lanyhult, hanem mert a település ijesztő mértékben néptelenedik el. "Még a főutcán is szembetűnő mennyi az üres porta, a gazzal felvert egykori veteményes és zártkert. Mindenütt kinn a tábla: "ez a telek, ez a ház eladó". A házfalra, vagy oszlopra kitett táblákon látszik, hogy tulajdonosuk már évek óta próbál vevőt találni, sikertelenül. "A mi egykori nagyfalunk mára kisfalu lett"- mondja keserűen. A keresztelők száma az ötödére, az esküvőké a negyedére zuhant az ezredforduló óta. Az itt lakók száma talán a fele lehet, mint volt a múlt század végén.
AZ ELNÉPTELENEDÉS FOLYAMATA AZ ORSZÁG MINDEN SZEGLETÉBEN TETTEN ÉRHETŐ
A KSH település-statisztikai adatait nézve látható, hogy ez az alföldi település nincs egyedül. Az elnéptelenedés folyamata az ország minden szegletében tetten érhető, kivéve az osztrák határ menti kistérségeket. Kiugróan magas a lélekszám-csökkenés Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Nógrád és Baranya megyében, de még olyan dunántúli területeken is, mint Somogy és Zala megye. A KSH kimutatása szerint jelenleg közel 250 ezer falusi porta áll üresen, s az elhagyott telkek száma egyre nő.
Az elnéptelenedés okai jórészt ismertek, néhányat én is megemlítenék. A fő ok, hogy nincs elegendő álláslehetőség, mert a rendszerváltozás utáni években a mezőgazdasági munkahelyek száma drasztikus mértékben csökkent. 1990-ben még egymillió 66 ezer embert foglalkoztatott az agrárszektor, az ezredfordulón már csak 380 ezret, húsz évvel később, azaz napjainkban mindössze 210 ezer főt. A szocialista rendszerben az állami gazdaságok és különösen a termelőszövetkezetek adminisztratív előírások miatt kénytelenek voltak "üzemen belül" megoldani a fölöslegessé váló munkaerő foglalkoztatását melléküzemági, szolgáltatói tevékenységek indításával (öntöde, takarítóbrigád, szakcsoporti tevékenység). Ilyen fékek a rendszerváltozással egy csapásra megszűntek, a foglalkoztatottak leépítése azonnal megkezdődött, amely folyamatot tovább erősítette, hogy az ország számos külkereskedelmi piacát (KGST országok) elveszítette.
DRASZTIKUSAN LEÉPÜLTEK A MUNKA-INTENZÍV ÁGAZATOK
A mezőgazdasági üzemszerkezet átalakulása, a földkárpótlás végrehajtása, az egyéni gazdaságok nagy számban való megjelenése mind negatívan hatott a munkaerő-keresletre a falvakban. A problémát tovább fokozta, hogy az elmúlt évtizedekben drasztikusan leépültek a munka-intenzív ágazatok - állattenyésztés, zöldség és gyümölcstermelés, a szőlő és bortermelés. Helyükbe kézi munkát alig igénylő tevékenységek kerültek, mint a gabona- és olajos magvak termelése. Nem mellékes kedvezőtlen trend az is, hogy csökken a művelhető földterület. 1990-től napjainkig több, mint egymillió hektár mezőgazdasági területet vontak ki művelés alól, azaz 30 év alatt egyötöddel csökkent az agrártermeléssel hasznosított terület hazánkban.
Az elnéptelenedés nem csak a hagyományos agrárvidékeken jellemző, hanem az iparvidékeken is, ahol az ipar és a bányászat (szén, urán, timföld) szinte teljes mértékben megszűnt (Észak-Magyarország, Dél-Baranya, Tatabánya, Oroszlány környéke, Közép-Bakony, stb.) Sajnálatos módon e depresszív térségekben minden kormányzati szándék ellenére felzárkóztatás helyett a növekvő gazdasági lemaradás a jellemző. Ez totális kudarcnak nevezhető, pláne, ha a statisztikai adatok tükrében vizsgáljuk a történéseket. Az unióba történő belépésünk óta sem sikerült érdemben felhozni elmaradott térségeinket, noha ehhez bőséges uniós források álltak rendelkezésre! Az egy főre jutó GDP Magyarországon 54%-kal nőtt 2004-2018 között, de miközben a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon 80%-ot meghaladó mértékben, addig Észak- és Dél-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 5-10%-kal csökkent a teljesítmény. A győri Audi -Hungária Zrt. egymaga nagyobb értéket állít elő, mint Dél-Alföld egésze.
AZ ÉLETSZÍNVONAL-OLLÓ MÉG INKÁBB TÁGULT
Az ország észak-keleti, és dél-keleti régióinak gyenge gazdasági aktivitása is erősítette a keletről nyugatra történő elvándorlási folyamatot. A keresetek a fővárosban, a közép- és nyugat-dunántúli régióban sokkal gyorsabban nőttek, mint Kelet-Magyarországon. A keresetek szóródása 2000-ben 2:1 volt Nyugat-Dunántúl javára 2018-ban már 3:1 a keleti megyékkel szemben. Azaz a szegény régiók tovább szegényedtek, a relatíve tehetős térségek tovább gazdagodtak, az életszínvonal-olló még inkább tágult. A nemzeti költségvetésből eddig sem volt pénz az elmaradott térségek felzárkóztatására, az e célra szolgáló uniós forrásokat meg elképesztően rosszul hasznosítottuk.
A továbbiakban csak azzal a problémakörrel foglalkozom, ami a falvak elnéptelenedésével kapcsolatban az agráriumra tartozik. Jelenleg megközelítően 600 olyan falusi település van az országban, amelynél a teljes sorvadás jelei láthatók, és amelyek kormányzati beavatkozás nélkül biztos, hogy nincs reális esély a gazdasági leépülés megállítására, ami előfeltétele az elnéptelenedés megállításának.
Mi lehet a megoldás? Mi a teendő ahhoz, hogy az elsorvadás folyamatát megállítsuk, majd kedvező irányba fordítsuk?
Véleményem szerint a megoldás kulcsa a település gazdasági infrastruktúrájának fejlesztése, illetve rehabilitációja. Ezekben a falvakban mindenekelőtt a szocialista gazdaság- és társadalomfilozófiára hajazó településszerkezet átalakítására van szükség a gazdasági életképesség visszaszerzése céljából. Közismert, hogy a szocializmus kezdeti éveiben a nagyüzemi agrártermelés feltétel-rendszerének kialakítása okán sorra számolták fel a tanyákat, vonták össze a táblákat s az ott élő parasztcsaládokat a közeli falvakba, kisvárosokba kényszerítették. A falvakban egymás után épültek a szabványosított kockaházak, melyekhez jellemzően 200-300 négyszögöles telkek tartoztak, amelyen az önellátáshoz szükséges zöldséget, gyümölcsöt meg lehetett termelni, baromfit, estleg sertést hizlalni, de az életképességhez szükséges mértékű árutermelést folytatni aligha.
Ma pontosan ezeket a házakat, telkeket hagyják ott az utódok, keresve megélhetést más távoli vidéken. Ők nem látják az esélyét annak, hogy oda visszaköltözzenek, mert nincs sem munkalehetőség, sem élet- és gazdasági tér az önálló gazdálkodásra. Ezért házaikat, telküket eladásra kínálják, amire láthatóan nincs kereslet, nincs vevő, még fillérekért sem. A folyamat következménye az üres, elhagyott telkek számának növekedése. Abszolút patthelyzet s nem történik semmi, csak folytatódik a lepusztulás.
Azt javaslom tehát, hogy ezeket a sorvadó falvak településszerkezetét alakítsuk át úgy, hogy telekösszevonások révén életképes méretű ingatlanok jöjjenek létre. A gazdasági életképesség ugyan relatív fogalom, az egyik gazdának néhány milliós éves árbevétel is elég a boldogsághoz, a tisztes megélhetéshez, míg másoknak ennél nagyobb ambíciójuk van. Igény lehet fél, egyhektáros és ennél nagyobb telkekre, amelyen a professzionális árutermeléshez szükséges nagyságú gazdasági épületek, üvegházak, baromfi- és sertéshizlalók, manufakturális élelmiszer-feldolgozó üzemek létesíthetőek.
ÚJ TELEPÜLÉS-RENDEZÉSI TERVET KELL KÉSZÍTENI
Első lépésként az adott település önkormányzati képviselői, a helyi polgármester bevonásával olyan új település-rendezési tervet kell készíteni, ami a fenti igények kielégítését tartja szem előtt. Eddigi tapasztalatom az, hogy minden polgármester, akivel ez ügyben konzultáltam, lelkesen támogatna egy ilyen tervet. Látják ugyanis, hogy jelentősen átalakítás nélkül településük szekerét nem lehet kimozdítani a mély kátyúból. A probléma az, hogy nincs rá pénzük, saját erőből tehát nem fog menni a dolog. Ezen a ponton kellene az államnak belépni az átalakítási folyamat katalizátoraként.
Országos hatáskörű ingatlanalap létrehozása szükséges az állam aktív részvételével és reményeim szerint ingatlanfejlesztéssel foglalkozó magántőke bevonásával (Takarékbank, OTP?). Az ingatlanalap az eladásra kínált telkeket, házakat piaci áron felvásárolja, majd a helyi önkormányzat bevonásával új, árutermelésre alkalmas nagyméretű (0,5-2,5 ha) ingatlanokat alakít ki. Ezen új ingatlanokat meghirdeti eladásra első helyen a helyi- és a környékbeli fiatal vállalkozók (pl: fiatal gazdák) számára. Ha nincs helyi jelentkező, akkor tágítani kell a potenciális befektetői kört egészen a Kárpát-medence széléig, vagy Európa nyugati határáig.
Az ingatlanokat azonban csak függő feltétellel adhatná el az Ingatlanalap. Csak olyanoknak, akik vállalják a gazdálkodási, árutermelői tevékenység fenntartását hosszabb távra, mondjuk legalább 10 éves időtartamra. Az állam a telekvásárlást és házépítést kedvezményes kamatozású hitellel is támogathatná, például az Erdélyből, Kárpátaljáról idetelepült fiatalok esetében. A lényeg, hogy minőségi, magas hozzáadott értéket termelő intenzív gazdálkodás jöhessen létre az új ingatlanokon, amely fokozatosan visszaadhatja a falu gazdasági életrevalóságát, hosszú távon is biztosítva a települések fennmaradást.
TENNI KELLENE, MINÉL ELŐBB
Manapság a műveletlen, elhagyott kis- és zártkertek összes területe már meghaladja a 70 ezer hektárt. Ezek mind újra művelésbe állíthatók, s évente akár 300-400 milliárd forint értékű mezőgazdasági alapanyag- és feldolgozott élelmiszer termelhető meg rajtuk. Nem gabonával és olajos maggal, hanem üvegházi, fóliás zöldséggel, sertéssel tojással, baromfi-hizlalással és e nyersanyagok elsődleges feldolgozásával. Amennyiben az új vállalkozások tömegtermelés helyett biotermék minőségre, organikus termelésre koncentrálnak, melynek termelését, technológiáját, értékesítését maguk megszervezik, tovább emelhetik az értékteremtés szintjét, növelhetik a térség jövedelemtermelő képességét.
A gazdasági aktivitás emelkedésével újra nőhetnek a helyi önkormányzatok bevételei, emelkedhet az életszínvonal és megjelenhet az a helyi vásárlóerő, amely megélhetést biztosíthat fodrásznak, boltosnak, kőművesnek, kovácsnak az adott településen. A végeredmény reményeim szerint egy erős gazdasági alapokon álló, jövőjét újraépíteni képes, az államtól kevésbé függő települések lesznek. Csak hinni kell benne és tenni érte, minél előbb.
