SZENT-IVÁNYI István írása

Első pillantásra nagyon kemény lépésre szánta el magát a magyar kormány: az EU-költségvetés eddig óvatosan, végső eszközként emlegetett vétójának elmaradását most szigorú és gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételekhez kötötte. Ez azonban csak látszólag van így. Miért is nem rettentek meg az EU vezetői eme hallatlan durva, zsarolásszerű ultimátumtól? Talán azért, mert sokéves tapasztalatuk van arról, mennyire érdemes komolyan venni a magyar kormány kommunikációját. A vétó azzal járna, hogy Magyarország nem járul hozzá, de nem is részesedik az európai gazdasági helyreállítási alapból; tehát azzal fenyegetjük meg őket, hogy ha nem teljesítik a feltételeinket, akkor mi jól lábon lőjük – önmagunkat.

Orbán Viktor legutóbbi szokásos pénteki rádióinterjújában még óvatosan beszélt az EU-pénzek megvétózásáról: „Meg tudnánk vétózni, mert egyhangú döntés kell, tehát Magyarország mondhatná azt, hogy nem, huszonhat országgal találnánk magunkat szembe, és ha bent vagy egy közösségben, és mi a közösség tagjai vagyunk, akkor ezt csak a legvégső esetben szabad megtenni a nemzeti érdekeid szempontjából.” Ugyan a közvélemény akkor még nem értesült róla, de néhány órával korábban, azaz a mostani szokásoknak megfelelően, előző éjszaka három „bátor” képviselő (Kövér László házelnök és a két kormánypárti frakcióvezető, Simicskó István és Kocsis Máté) benyújtotta az ennél sokkal markánsabbnak tűnő határozati javaslatát. A javaslat szerint amennyiben nem állítják le a 7-es cikkely szerinti eljárásokat, jogállamisági feltételekhez kötik a kifizetéseket, és nem a szegénységi mutatók alapján osztják el a pénzeket, akkor a magyar kormánynak mind a Next Generation nevű helyreállítási alapot, mind az EU következő hétéves költségvetését meg kell vétóznia.

TÁRGYALÁSI KERETEK HELYETT ULTIMÁTUM?

Senkinek sem volt kétsége afelől, hogy az indítványt a parlament rekordgyorsasággal, rendkívüli eljárás keretében már kedden megszavazza. Látszólag nagyon kemény lépésre szánta el magát a magyar kormány: az addig óvatosan, végső eszközként emlegetett vétó elmaradását most szigorú és gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételekhez kötötte. Ez azonban csak látszólag van így.

Önmagában egyébként nem ördögtől való, hogy egy nemzeti parlament tárgyalási keretet határoz meg kormánya számára az EU-csúcs előtt. Ez rendszeresen megtörténik Dániában, Finnországban, fontos döntések előtt más országokban is előfordul. Ezek azonban nem ultimátumok, hanem lazább tárgyalási mandátumok. Ha ugyanis mindenki kötött mandátummal érkezne a csúcsra, akkor a tárgyalásnak semmi értelme sem lenne, hiszen senki sem engedhetne a mandátumból, és így lehetetlen lenne kompromisszumra jutni is.

Figyelemreméltó a cseh parlament múlt pénteki döntése, amely a magyar fordítottja, arra kötelezi Babis miniszterelnököt, hogy a végső alkut mindenképpen fogadja el. Babis ugyanis többször élesen bírálta a javaslatot. Szkepszise mögött sokan azt sejtik, hogy a személyét érintő újabb korrupciós vizsgálat miatt különösen neheztel az EU-ra, és ezért szívesen visszavágna.

REVOLVER, AMIBEN NINCS GOLYÓ, VAGY CSAK JÁTÉKPISZOLY?

Meglepőnek tűnhet, hogy a nemzetközi politikai élet és médiavilág ingerküszöbét alig érte el ez az első hallásra nagyon kemény, végső soron akár az EU működését is ellehetetlenítő magyar álláspont. Miért is nem rettentek meg az EU vezetői eme hallatlan durva, zsarolásszerű ultimátum hallatán? Talán azért, mert láttak ők már karón varjút, sokéves tapasztalatuk van arról, hogy érdemes a helyi értékén kezelni a magyar kormány kommunikációját. Éppen Orbán Viktor egyik korábbi kijelentése adta meg a kulcsot ahhoz, hogy milyen módon kell értékelni az ilyen kijelentéseket: „ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok”.

Érdemes felfigyelni arra, hogy Orbán Viktor – ellentétben a határozattal – soha nem volt ennyire határozott, és nem kötelezte el magát egyértelműen a vétó mellett. Ha figyelmesen olvassuk a határozat szövegét, akkor kiderül, hogy a harcias hangnem ellenére a határozat erre nem is kötelezi. A határozat nem felszólítja vagy kötelezi, hanem felhívja a kormányt, hogy ezen alapelvek szerint járjon el. Ezek tehát nem szigorú, ultimátumjellegű feltételek, hanem szabadon értelmezhető alapelvek. A határozat semmilyen szankciót nem helyez kilátásba arra az esetre, ha a kormány nem így jár el: nem fenyegeti bizalmatlansági indítvánnyal és semmiféle korlátozással. Olyan revolver, amiben nincs golyó. Nem is revolver ez, csupán játékpisztoly.

A KORMÁNY RENDEL, A PARLAMENT KISZOLGÁL

Akkor mégis mire jó ez az egész? Megítélésem szerint kettős célja van: egyrészt ez is egy hazai célra szánt kommunikációs eszköz, másrészt tárgyalási tartalék. Elsősorban a Fidesz-híveknek szól, és azt hivatott igazolni, hogy a Fidesz keményen kiáll a magyar érdekekért, vele nem lehet kukoricázni, mert ha nem engednek a követeléseinek, akkor attól koldulhatnak a „brüsszeliek”. Ha ezt el lehet hitetni a hazai választók számukra fontos csoportjaival, akkor már félig nyert ügyük van.

Másrészről a brüsszeli tanácsülési vitában a parlamenti határozatot akkor is érvként lehet használni, ha annak tényleges súlyával a többiek is tisztában vannak. Ha túl nagy nyomás nehezedne a kormányfőre, még mindig mondhatja, hogy a határozattól ő nem térhet el, ehhez neki a parlament újabb hozzájárulása kell. Nem kétséges, hogy azt is meg fogja kapni. A kormány bármit rendel, a parlament többsége készséggel kiszolgálja. Hol vagyunk már Montesquieu magasztos elképzelésétől a hatalmi ágak szétválasztásáról és a végrehajtói hatalom szigorú parlamenti ellenőrzésétől! Őt már nálunk régen a talpáról a feje tetejére állították.

A KI RÁNTJA FÉLRE ELŐSZÖR A KORMÁNYT JÁTSZMA KOCKÁZATAI

A Next Generation helyreállítási alap esetében a vétó nem is igazán hatékony eszköz, ugyanis ez a Tanácsnak nem a Szerződésből adódó költségvetési döntése, ez létrehozható a Szerződésen kívül is, önkéntes alapon: lehet az eurózóna vagy önként csatlakozó országok döntése is. Ez viszont azzal járna, hogy Magyarország nem járul hozzá, de nem is részesedik az alapból – tehát azzal fenyegetjük meg őket, hogy amennyiben nem teljesítik a feltételeinket, akkor mi jól lábon lőjük magunkat. Nem tudom, hogy ez rajtunk kívül kinek fáj.

A hétéves költségvetés már nehezebb dió. A Szerződés szerint valóban meg lehet vétózni, de felettébb kockázatos lépés lenne, mert azt még a szövetségeseink sem néznék jó szemmel. Ez tehát egy olyan „chicken-game”, amiben mindenki arra számít, hogy mi fogjuk elrántani a kormányt. Egyébként is az a tapasztalat, hogy a konfliktusos kérdésekben Orbán Viktor mindig elmegy a falig – és ott megáll. Amikor nagyon kemény ellenállást tapasztal, akkor visszalép vagy oldalt lép, de nem töri be a fejét. Így volt ez a halálbüntetés kérdésében, számos kötelességszegési ügyben, és várhatóan így lesz most is. Ezért nem verte ki a hideg veríték az EU-s kormányfőket a parlamenti határozattól.

Ugyanakkor mégis van egy nem lebecsülendő kockázat az ügyben. Mi van, ha a kormányfőt cserbenhagyja a realitásérzéke és jószerencséje, és nem találja el a pillanatot, amikor a kormányt el kell rántani az ütközés előtt? Velünk szemben egy kamion robog, a találkozás minden bizonnyal nekünk fájna jobban.

A kását nem eszik olyan forrón, de sajnos könnyen megtörténhet, hogy a végén felforralják, és úgy nyomják le a mi torkunkon.