...és a káoszból új rend születik ismét

             Győrffy Dóra                                                         Lantos Gabriella 

A híradó képei az utcánkba költöztek

Tegnap már Bálint sem áltathatta magát tovább. Rájött, hogy az idén az összes kedvenc fesztiválja, a Sziget, de még a Kolorádó is elmarad: „Az milyen mááár, hogyha novemberben egy eddig soha nem hallott nevű dél - kínai városban néhány újgazdag gourmet megeszik egy tányér denevérlevest, attól az én következő nyaram is megy a kukába…”- panaszkodik.

17 éves, a saját bőrén tapasztalja meg, így örökre beég a memóriájába, hogy ő visszavonhatatlanul egy globális problémákkal küzdő világban él. A koronavírus járvány az első igazi figyelmeztetés erről a készülő új világról Európában. Hasonlókat eddig csak a híradóban láttunk, pl. az Egyesült Államokban évről évre erősödő hurrikánokat, az Ausztráliában korábban nem látott bozóttüzeket. Feltartóztathatatlanul olvadnak a jégtakarók a sarkvidékeken. A jövőben az ilyen szélsőséges események száma és megjelenési formája növekedni fog. Erre most már nekünk is fel kell készülnünk.

Változunk vagy ragaszkodunk?

A szélsőséges események, és a velük járó bizonytalanság pszichésen rendkívül megterhelő. Mi a bizonytalanság lényege? Az, hogy úgy érezzük, bármikor bármi megtörténhet velünk. Erre megküzdési stratégiaként két lehetőséget ismerünk. Vagy ragaszkodunk a bizonyosságainkhoz, vagy szembenézünk a bizonytalansággal.

Ha azt az utat választjuk, hogy ragaszkodunk a bizonyosságainkhoz, akkor kizárjuk a változásra figyelmeztető információkat. A változás ugyanis fájdalmas. Ezzel szemben a bizonyosság megnyugtató. Ezért ragaszkodunk hozzá. Kapaszkodunk abba, amit állandónak hiszünk. Ezek pedig a vallás, a közösség, az identitás, az ideológia, a politikai rendszer vagy a politikai vezető. Önmagukban ezek természetesen nem rossz dolgok, szükség van rájuk akkor is, ha felvállaljuk a bizonytalanságot. Ám ha beleragadunk eltorzult értelmezéseikbe, akkor az nagyon veszélyes. Az blokkolja számunkra a helyzet valóságának megértését, a valódi megoldáshoz szükséges új információk befogadását.

És bizony az eltorzult értelmezéseket a hatalom előszeretettel használja saját céljaira.

Félünk a bizonytalanságtól, így kiszolgáltatottá válunk. Hajlandóvá válunk feladni dolgokat, csak valaki megkíméljen minket ettől. A fesztiválos példánál maradva, elfogadjuk, hogy az augusztus 20-i állami ünnepségek előtt nem lesznek tömegrendezvények. Azt mondjuk, „szegény fiatalok, hát így jártak” - csak ne kelljen a bizonytalansággal szembenéznünk. A vezető majd megoldja helyettünk és biztonságot teremt nekünk. Ezért akár a szabadságunkkal is fizetünk. De ez még mindig kevésbé fáj, mint a bizonytalanság.

A félelem haszonélvezője

És most nézzük, mi a vezető megoldása a bizonytalanság oldására? Rendszerint az információk eltitkolása, egy alternatív valóság felépítése. Ha másképp nem megy, akkor a másik állásponton lévőt kikiáltja a bizonytalanság okozójának, vagyis ellenségnek, és máris kész egy szilárd pont, amire a közös identitáskép felépíthető. Úgy fogalmaznak, hogy „ők”. Ezzel azt mondják, hogy az „ők” az nem „mi” vagyunk.

Készen áll tehát az új ellenség, most újabban a dühtől eltorzult politikusnők.

Rájuk is azt lehet mondani – ők nem mi vagyunk. Az irántuk gerjesztett gyűlölet a félelem helyébe lép, a lélek felszabadul. Nem félnie kell, hanem gyűlölnie, nem maga ellen fordul, hanem a másik ellen. Nincs félelem, nincs bizonytalanság, kész a megoldás. A vezető két legyet ütött egy csapásra. Szerzett egy hálás tömeget és épített egy új ellenségképet.

Közben a valódi válság vajon megoldódott?

A valódi válságot azonban a hamis információkra épülő stratégia nem oldotta meg. A költségek napról napra sokasodnak. Az információk és a visszajelzések hiánya a rendszert gátolja abban, hogy a válságra érvényes választ adjon. A magyar koronavírus krízisben a propaganda zavarodott természetét a folyamatos pánikkeltés, majd a várt tetőzés időpontjára időzített érettségi bejelentése pontosan megmutatta. A hatalom megtartásának eszköze a félelemkeltés, majd rögtön ezt követően a védelem ígérete most nem jött be. A gerjesztett félelem már nem zárható vissza a palackba. A valódi válság megoldásában a hamis információk akadállyá váltak. A járvány után a gazdaság nem tud újraindulni, mert rettegnek az emberek.

A bátorság és a bizalom az erőseké

A növekvő bizonytalanságra adott helyes válasz a szembenézés. Ehhez bátorságra, a bátrak önbizalmára van szükség. A magabiztosság erős hitére, hogy bármi történik is, képesek vagyunk megbirkózni vele.

Ennek mintapéldája távoli rokonaink hazája, Észtország. Az orosz fenyegetés árnyékában vált világelső start up állammá. Most is ehhez méltóan reagált. A vészhelyzet elrendelését követő 48 órában egy nyilvános ötletbörzét hirdetett: „Hekkeljük meg a válságot!” felszólítással.  A beérkező legjobb ötleteknek rengeteg pénzt biztosítottak. A pénzből appokat fejlesztenek a rászorulók támogatására és segítik a vállalatokat, hogy időszakos cseremunkát találjanak az átmenetileg munka nélkül maradt dolgozóiknak. 

Észtország példája megmutatja, hogy a magabiztosság milyen forrásokból táplálkozik: tudás, folyamatos figyelem, az egymásba, az intézményekbe és az állam vezetőibe vetett bizalom. A bizalom legfőbb eleme az, hogy nem feltételezzük a másikról, hogy egy nehéz helyzetben visszaél a sebezhetőségünkkel, és önös céljait szolgálja. 

Ilyen feltételek mellett lehetséges az együttműködés a probléma megoldása érdekében.

Van más példa is. A világ az elmúlt hetekben elképedve figyelte Svédországot, ahol úgy döntöttek hogy nem zárnak be, és így is sikerült ellaposítani a járványgörbét. Nem igaz az, hogy ne tettek volna ennek érdekében semmit! De! Együtt csinálták, kooperálva. A társadalomnak nem volt szüksége szigorú kormányzati parancsokra, mert mindenki kivette a részét a védekezésből. A bizalomra épülő társadalmakban az együttműködés kevesebb költséggel jár, és ez válságok idején válik igazán világossá. Észtország, Németország, Új Zéland, Dél-Korea is a tudásra és a társadalmi együttműködésre támaszkodva küzdötték le a járványt.

Kang Kyung Wha Dél-Korea külügyminisztere		Jacinda Arden Új-Zéland miniszterelnöke

Nyertesek leszünk végre, vagy tévutaink örök köreit rójuk tovább?

A járvány utáni új világban Magyarország is választás elé kerül. Arra a kérdésre kell felelnünk, hogy ragaszkodunk-e a régi világ bizonyosságaihoz. Vagy most végre úgy döntünk, hogy egy tudásra és bizalomra épülő, kríziseknek ellenálló országot építünk. A régi életünket ellehetetlenítő válság megérkezett Európába, sőt a mi egyre inkább bezárkózó édes hazánkba is. Nem áltathatjuk magunkat tovább azzal, hogy ezt is megússzuk. Nem tehetünk úgy, mintha itt, a Föld szívcsakrájában minden másként volna.

A világban most megmutatkozó szinkronicitás sokakat rádöbbent majd arra, hogy már nem menekülhetünk vissza a generációk óta ismerős, korszakokat összekötő langymeleg világunkba. Most felül kell írnunk azt a belénk kódolt és újra meg újra megerősített parancsot, aminek az a lényege, hogy semmi ne változzon. Hogy minden maradjon úgy, mint 100 éve van. Az, aki a nagyon hosszúra elnyúlt XX. század sémáival, mítoszaival és bizalmatlanságaival akarja ezt az új világot megérteni és közvetíteni, törvényszerű, hogy el fog akadni a régi tévutak közt.

Most, amikor annyi minden változik körülöttünk, nézzünk körül! Próbáljuk megérteni a változás természetét! A járvány után pedig válogatni, majd kipróbálni másutt sikeres modelleket. Nem szolgaian, hanem kreatívan. Okos Magyarországot építsünk! Egy mások által is csodált Smart Hungary-t.

Itt, a világ még mindig legélhetőbb fertályának peremén még mindig ugyanaz a feladat, mint 500, meg 100, meg 30 éve volt. Amivel még mindig nem végeztünk. Vagy felvesszük a születő új világ ritmusát és a győztesek közé kerülünk. Vagy megint kimaradunk, és újra veszítünk. Most sincs sajátosan magyar, harmadik út.

Sorsfordító idők.  Beleborzong, aki belegondol.

 Fotó:Myriam Zilles képe a Pixabay-en