REICHERT János írása
Az Új Világ Néppárt nevében az '56-os forradalomra emlékező sétára invitáltuk tagjainkat és barátainkat az ünnep délutánján a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe. A járványveszély miatt maszkban, de nyílt szívvel emlékeztünk meg 1956-os hőseinkről, és közösen gondolkoztunk sorsunkról, feladatainkról.
A Sírkert bejáratánál Reichert János köszöntötte az összegyűlteket. Elmondta, hogy sétánknak célja részint a főhajtás hőseink emléke előtt, részint a közös gondolkodás arról, hogy történelmünk mennyire sokrétű tanulságokkal szolgál.
Gyülekezünk az emlékező sétára
Vörösmarty Mihály és Arany János sírját érintve érkeztünk meg első állomásunkra, a temető „56-os parcellájába”.
Emlékezés a temető „56-os" parcellájánál
Ott fölelevenítettük, hogy a Rákosi-zsarnokság 1952-ben megtiltotta az egyházi szertartásokat, sőt általában mindenféle temetést itt, kizárólag a „nemzet legkiválóbbjai”, azaz a kommunisták nyughelyének foglalták le a temetőt. A forradalomban automatikusan megszűnt ez a zsarnoki szabály, és a szabadság napjaiban, sőt még novemberben is egy ideig ismét temethettek ide a budapestiek. Így lett ez a parcella, a 20-as számú, a forradalom harcos és vétlen magyar áldozatainak a nyughelye.
A szimbolikus politizálás része volt, hogy az „ellenforradalmárokat” kirakatperekben is bűnösnek nyilvánították. A forradalmár ifjúság szimbolikus elítélését célozta a Tóth Ilona-per, amelynek fővádlottja, az ifjú orvosjelölt legfőbb bűne az volt, hogy éppen október 23-án ünnepelte a születésnapját. A per másodrendű vádlottja Obersovszky Gyula 29 éves újságíró volt. A rabokat hermetikusan elvágták a külvilágtól, semmilyen hírt sem kaphattak odakintről. A vádlók azonban gondoskodtak róla, hogy részletesen értesülhessenek az 1957. május 1-jei nagygyűlésről, és hogy több mint 400 ezren hallgatták a főtitkár beszédét. Obersovszky Gyula versben örökítette meg, amit akkor érzett.
Obersovszky Gyula: Kik vagytok ti
Az 1957-es „Nagy Május Elseje” hírére
Hát szabad ezt
Lehet
Egy ilyen korcs hatalom
talpa alá heverni
Lehet
Lehet mondani hogy
Éljen
Az áruló éljen
A hóhér
A hóhér éljen?
Hát szabad ezt
Lehet
Kik vagytok ti
Kik
Emberek
/Markó fogház/
Nagy Károly tolmácsolta Obersovszky Gyula költeményét
A vers után szót kért Sztankovánszki Tibor barátunk, és könnyek közt idézte föl, hogy a forradalom idején 13 éves volt, a Szemere utcai iskola tanulója. Egy osztálytársával kint voltak október 25-én a Kossuth téren. Ő szerencsésen megúszta, de barátjával végzett a sortűz. „Ő is ott van eltemetve” – mutatott a szomszéd sorok felé.
Utunk második állomása a mártír miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos mauzóleuma volt. Pálinkás József mondott beszédet.
Pálinkás József beszédet mond Batthyány Lajos mártír miniszterelnök mauzóleumánál
Fölidézte, hogy 1956-ban az emberek a szabadságért, a demokráciáért, az önrendelkezésért és a boldogulás lehetőségéért emelték fel a szavukat, tartottak gyűléseket, mentek az utcára. „A józanul gondolkodó emberek nem akarnak forradalmat, nem akarják az élet- és vagyonbiztonság átmeneti felfüggesztését sem” mutatott rá Pálinkás József, hozzátéve: az emberek reformokat akarnak, „a forradalmat rendszerint a hatalom kényszeríti ki.”
Pálinkás József kifejtette, Batthyány Lajosban, Nagy Imrében és Antall Józsefben az a közös, hogy nem voltak forradalmárok, de nem hagyták cserben a nemzetet. Vállalták az életáldozatot a magyarság jobb jövőjéért. Konkrétan Nagy Imre 1956. október 28-a előtt nem is azonosult a forradalom, a szabadságharcosok követeléseivel. Viszont képes volt átértékelni a saját nézeteit, és végül igazi erkölcsi magaslatra lépett azzal, hogy visszautasította a sokszor felkínált kompromisszumot: ha elismerte volna a Kádár-kormányt, megtarthatta volna az életét, sőt idővel integrálta volna a rendszerébe Kádár. De Nagy Imre nem kért kegyelmet, ezzel az élete árán tartotta meg tisztának 1956-ot, a szabadságért, a demokráciáért a boldogulás lehetőségéért életüket áldozókat.
A beszéd után a mártír miniszterelnökök előtti tisztelgésül koszorúztunk.
Pálinkás József és Stelli-Kiss Sándor koszorúznak
Utolsó állomásunk a szovjet parcella volt. Megszemléltük az egységes egészként felújított katonasír-parcellát. Fölelevenítettük, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2015. februárban megkoszorúzta az egész emlékhelyet, tehát nemcsak az 1944/45-ös harcokban elesett, hanem a forradalmunkat leverő katonák emléke előtt is tisztelgett – noha a 2012-es Alaptörvényünk három helyen is említi az 1956-os forradalom és szabadságharc dicsőségét.
Szóltunk viszont az érem másik oldaláról is: 1995-ben Horn Gyula miniszterelnök állapodott meg Borisz Jelcin orosz elnökkel arról, hogy a felek kölcsönösen tiszteletben tartják egymás halottjait. Eme egyezség eredményeképpen nemcsak ezt az emlékhelyet is kellene látnunk, hanem lelki szemeinkkel a Don-kanyarban odaveszett magyar véreink végre méltó sírját is. Bolgyirevkában, Rudkinóban több mint 27 ezer honfitársunknak állíthattunk méltó emlékhelyet – erre is gondoltunk a szovjet katonahalottak sírjánál.
A halott katona nem ellenség, a forradalom csak kényszerből születő, végső fejlemény – adja Isten, hogy soha többé ne kelljen jelen időben beszélni róluk.
