PAPP József írása 

A holland miniszterelnök bizony a közérdek nevében lép fel, amikor a vissza nem térítendő támogatások arányának visszaszorítását és a jogállami normák betartását sürgeti. A magyar költségvetésből hiányzó adókat, a multik idecsábítására adott támogatásokat és adókedvezményeket nem más, mint a magyar kkv-szektor meg a lakosság fizeti meg. Mark Rutte nemhogy gyűlöli a magyarokat, hanem egyenesen a legjobbat akarja nekik.

Kemény viták után, súlyos kompromisszumok árán az uniós országok miniszterelnökei megegyeztek a 2021-27 évi ciklus költségvetési keretszámaiban. A megállapodás legnagyobb kerékkötőjének az bizonyult, hogy a holland miniszterelnök, Mark Rutte, a ”takarékos országok” szószólójaként követelte, hogy a támogatások folyósítását a jogállami normák betartásához kössék. De ragaszkodott ahhoz is, hogy csökkenjen a vissza nem térítendő támogatások aránya.

Orbán Viktor, aki győzelemként értékelte, hogy egyelőre nem alkalmazzák a jogállamisághoz kötött feltételt, azt mondta Ruttéról, „a holland fickó gyűlöli a magyarokat”. Péntek reggeli, szokásos rádióműsorában egyenesen a lekezelő libernyák jelzővel illette brüsszeli vitapartnereit.  De vajon igaza van-e? Ha az uniós döntéshozók is elolvasták volna a megállapodás megkötése előtt azt a riportot, amely a pusztaszabolcsi, uniós pénzből megvalósuló vasútfejlesztés vérlázító visszásságait tárja fel, akkor könnyen lehet, hogy Orbán Viktor nem úszta volna meg ennyivel.

A PUSZTASZABOLCSI  ÁLLATORVOSI  LÓ

Van itt minden, ami egy valódi liberális demokrácia (libernyák) miniszterelnökénél kiveri a biztosítékot. A riportban bemutatott vasúti korszerűsítést az uniós támogatásokból finanszírozott közbeszerzéseket letaroló, Orbán Viktor fő bizalmasának tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft. végzi. A beruházás jelentősen túlárazott, hiszen fajlagosan háromszor annyiba kerül, mint a hasonló műszaki tartalmú lengyel beruházás. Nyilvánvalóan szükségtelen elemekkel (pl. túl hosszú peronnal) valósul meg a helyi lakosság érdekeinek totális mellőzésével: vasúti felüljáróra már nem jut pénz, és az új átjáró is sokkal szűkebb lett korábbinál.

A riport elolvasása után bárki el tudja dönteni, hogy Mark Rutte vagy Orbán Viktor – akit erre megválasztottak – képviseli-e jobban a magyar emberek érdekeit, azaz a közérdeket.

AZ EMBER GYARLÓ, FŐLEG, HA MÁS PÉNZÉT OSZTOGATHATJA

A holland miniszterelnök valójában akkor is a közérdek nevében lép fel, amikor a vissza nem térítendő támogatások arányának visszaszorítását sürgeti. Piacgazdaságban ugyanis bűn, ha egy profitorientált vállalat közpénzekből finanszírozott ajándékra (mert a vissza nem térítendő támogatás ilyen) pályázhat. Az ember gyarló, főleg, ha más pénzét osztogathatja el. Előbb-utóbb az kapja az adóból finanszírozott támogatást, aki a legtöbbet adja vissza, vagy uram bocsá’, saját magának fogja adni. Olyan országokban különösen, mint nálunk, ahol a jog uralma (rule of law) nem igazán jut érvényre.

De a kísértésnek nehéz ellenállni, a cseh miniszterelnök is elcsábult, de legalább a cseh nép ezt azért nem hagyta szó nélkül és óriási tüntetéseken fejezi ki nemtetszését. Ha a támogatások osztogatása eleve a korrupció melegágya és ezeket a közpénzeket – mindenki szeme láttára – el is lehet lopni, akkor teljesen igaza van Rutténak, hogy a gazdag tagországok által a szegényebbeknek adandó forrásokat más formában kellene eljuttatni a kedvezményezettekhez.

Én például már 2009-ben, amikor a pénzügyi válság elért bennünket, azt javasoltam, hogy Magyarország számára kedvezőbb lenne, ha az uniós források egy részét az államadósság törlesztésére fordíthatná.

Az államadósság, különösen az ország rossz megítéléséből következő hatalmas kamatkiadások finanszírozására kivetett adók ellehetetlenítették a magyar kkv-szektort. Nekik ugyanis nem közpénzek osztogatására (aminek a fedezetét amúgy ők fizetik meg) van szükségük, hanem méltányos (alacsony) adókra és stabil, kiszámítható környezetre. Fejlődésüknek gátja a felesleges redisztribúció, márpedig az uniós forrás-elosztási rendszer ilyen: az ezer milliárd forintnyi támogatásnak, amit Magyarország évente elkölthet (és úgy néz ki, a következő ciklusban is ekkora összeghez fog hozzájutni) a harmadát a magyar költségvetés (azaz a magyar adófizető) állja. Ha az arra rászorulónak ítélt tagországok csak a nettó forrást kapnák meg és eltekintenének a saját hozzájárulásuktól, sokkal kisebb lenne az uniós bürokrácia volumene és sokkal kevesebb tere lenne a korrupciónak.

A  FÉLOLDALAS  GAZDASÁGOK  CSAPDÁJA

Van még egy másik súlyos anomáliája is ennek az uniós újraelosztásnak, amely kedvezőtlenül érinti azokat a tagországokat, amelyeknek gazdasága féloldalas[1]. Már pedig az újonnan csatlakozottaké – köztük hazánké is – ilyen. Ezekben az országokban a GDP egyre nagyobb hányadát a donorországokban bejegyzett anyavállalatok leányvállalatai hozzák létre, amelyek teljes kibocsátásukat hazaexportálják az anyaországokba. Az általuk Magyarországon létrehozott hozzáadott érték adóját, az áfát így a donor országok büdzséjébe teljesítik, de osztalékadót sem fizetnek Magyarországon, hanem azt is ott kötelesek megtenni, ahol a végső tulajdonosok élnek. Ezek pedig általában a donorországok.

Hogy mekkora összegekről van szó, képet alkothatunk abból, hogy csak Magyarországon a befektetési jövedelmek egyenlege (a valós gazdasági tevékenységet jellemzően nem folytató, speciális célú vállalatok nélkül) 2010 óta évi 6 – 9 milliárd eurós, GDP-arányosan 6-9–százalékos deficitet mutat.

Azaz, a magyar osztalékadó kulcsával számolva évi 200 – 400 milliárd forint nem a mi költségvetésünkbe, hanem inkább a német és a többi tőkeexportőr országéba folyik be.

Ebből és a nálunk megtermelt hozzáadott érték adójából nem kunszt donorkodni!

A magyar költségvetésből hiányzó adókat, valamint a multik idecsábítására adott támogatásokat és adókedvezményeket valakinek meg kell fizetnie és az nem más, mint a magyar kkv-szektor és a lakosság. Ezért van nálunk az egész EU-ban a legmagasabb áfa-kulcs.

Ez az egyik oka, hogy kellő számban nem tudnak kiválasztódni olyan vállalatok, amelyek külföldön is terjeszkedni tudnának. Pedig ez az anomália csak úgy orvosolható, ha Magyarország is képes annyi működő tőkét exportálni, amennyi segítségével olyan sok leányvállalat alapítható külföldön, hogy a hazautalt osztalékukból és a vissza-exportjukból származó áfa-bevétel ellensúlyozza a féloldalasságból származó költségvetési hiányt.

KIÉPÜLHET ÍGY VERSENYKÉPES MULTINACIONÁLIS VÁLLALAT?

A nemzetközileg sikeres magyar vállalatok kiválasztódásának másik gátja az, amit a fentebb hivatkozott pusztaszabolcsi vasútfejlesztési projekt mint állatorvosi ló érzékletesen szemléltet. A demokrácián alapuló piacgazdaság szabályainak betartása a legfontosabb ahhoz, hogy stabil és kiszámítható környezetben működhessen a fenntartható növekedés motorja, a kkv-szektor. Ennek a környezetnek – addig, amíg uniós forrásokhoz hozzá lehet jutni – különösen fontos pillére az, hogy ezek a pénzek a jogállamiság szellemében legyenek elosztva. Ezt – anélkül, hogy Rutte nézeteit akkoriban ismertem volna – már egy 2013-as írásomban felvetettem. Az állami segítséggel kinevelt, a forrásokat a kkv-szektor elől elszívó NER-bajnokokból soha nem lesz versenyképes multinacionális vállalat. Minden egyes forint, amit ebbe ölünk, tékozlás.

Mark Rutte követeléseinek megvalósulása – mind a támogatások folyósításának jogállami normák teljesítéséhez való kötése, mind pedig a vissza nem térítő támogatások arányának csökkentése – Magyarország elemi érdeke. Mark Rutte nem hogy gyűlölné a magyarokat, hanem egyenesen a legjobbat akarja nekik.

[1] Erről egy hosszabb írásom fog megjelenni rövidesen a valaszonline.hu portálon.