Sipos Ferenc Norbert írása
Általános iskolás koromban teljesen természetesnek vettük azt, hogy egy iskolai rendezvényen hallgatjuk a különféle színezetű, de jellemzően kormánypárti képviselőket. Mindig számíthattunk rá, hogy az unalmas igazgatói beszéd után jön a hosszabb és még unalmasabb politikusi beszéd. Talán éppen emiatt nem emlékszem egy szóra sem belőlük, csak arra, hogy állunk a tűző napon, ünnepi viseletben és hallgatjuk a politikusokat. Vajon, ha odafigyelek, akkor választ kaptam volna arra, hogy a 8 év alatt miért volt 6 különböző némettanárunk, akik sokszor félévenként váltogatták egymást? Megtudtam volna, hogy miért nincsen internet az informatikateremben és miért csak egy teremben van projektor az iskolában?
AZ OKTATÁS MINT MOSTOHAGYEREK
Hiába nem volt akkor még fülkeforradalmi, kétharmados kormányzás, az oktatás akkor is egy mostohagyerek volt, amely nem kapta meg a megfelelő figyelmet. Előfordulhat, hogy azóta van projektor, sőt lehet, hogy internet is van már az informatikateremben, de a mi korosztályunk fejlődését az akkori időszak határozta meg. A kimaradt képzést, fejlesztést nem lehet bepótolni, hiába is akarnánk.
Amikor 2020-ban, már tíz év kétharmados kormányzás után, kötelezővé akarták tenni a felsőoktatási felvételinél a nyelvvizsgát, akkor eszembe jutott ez a 8 év. Eszembe jutott, hogy a tanári fluktuáció miatt mennyire nem lehetett haladni, mennyire szomorú volt, hogy az angolos csoport versenyekre járt, mi pedig egy egyszerű Präteritumot sem tudtunk normálisan képezni. Mikor eljött a szeptember, mindig ugyanott tartottunk: mutatkozzunk be és mire ez megtörtént, és megismert minket a tanár, már szedte is a sátorfáját és elment máshová. Az egész csoport elveszítette motivációját, mert azt láttuk, hogy az iskola nem tesz semmit azért, hogy mi megtanuljunk egy idegen nyelvet. Ekkor nem gondoltunk arra, hogy ez egy rendszerszintű probléma lenne. Azt gondoltuk, hogy nincs szerencsénk, és majd a középiskolában megtanulunk németül.
A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA
A középiskolában már nem voltak politikusi beszédek. Az odafigyelő, szakmai közeget egy szebb napokat látott épület vette körül, amelyben természetes volt, hogy rossz a fűtés, nincs internet vagy hogy a padok szétesnek tanóra közben. Ezek a rossz körülmények késztettek rá minket arra, hogy az akkor induló „kockás inges” mozgalomban részt vegyünk, tanárainkkal együtt. Akkor még nem sejtettük, hogy a tiltakozások ellenére majdnem minden marad a régiben.
Ahogy teltek az évek, a belvárosban álló épületünk éppenséggel kapott egy kis figyelmet és felújítások kezdődtek meg. A felújítással azonban menetrendszerűen együtt járt, hogy ismét megjelentek a politikusok az iskolában. Kaptunk új napelemeket, szigetelést, okostáblákat. Az új felszereléseknek viszont végül nagy áruk lett. Sokat sejtetően, a politikusi beszédek egyszer csak elmaradtak. Közben az igazgatónk beszéde mindig a hazaszeretetről, a tanulás fontosságáról és olyan időtálló értékekről szólt, amelyekre minden volt diák szívesen emlékszik. Igazgatónknak mindig volt egy-két kedves szava diákjaihoz, akiknek nevét mindig tudta még akkor is, ha évente csak egyszer látta őket. Azonban hiába volt meg benne a hivatástudat, a szakmaiság, nyugdíjazása előtt két évvel nem kapta meg a támogatást az EMMI oktatási államtitkárságnak részéről az igazgatói munkájának folytatására. A tantestület, a szülői munkaközösség és a diákok is támogatták, ez azonban kevés volt. Helyére került egy kormánypárti önkormányzati képviselő, aki korábban egy percet sem töltött el az iskola területén. Azóta, lassan már megszokott modell, mondhatnánk.
TETTEK ÉS NEM ÜRES SZAVAK
Amikor tehát megkérdezik tőlem, milyen problémákat látok a magyar közoktatásban, mindig eszembe jutnak ezek a tapasztalatok. Láttam azt, amikor egy iskola önhibáján kívül nem volt képes tanárt biztosítani a diákoknak ahhoz, hogy megfelelően végezzék tanulmányaikat. S láttam azt is, hogy ez a rendszer nem becsüli azt, aki egész életében egy iskoláért és a gyerekekért dolgozott. Én egy olyan oktatást szeretnék, ahol a politikusok nem használják, hanem tesznek az iskoláért. A nagybetűs ISKOLÁ-ért.
