A HOLLAND, AKI NEM GYŰLÖLI A MAGYAROKAT

2020. július 26. 15:00 - Egyensúly_2022

pappj_fotoujmeret.jpg

 

PAPP József írása 

A holland miniszterelnök bizony a közérdek nevében lép fel, amikor a vissza nem térítendő támogatások arányának visszaszorítását és a jogállami normák betartását sürgeti. A magyar költségvetésből hiányzó adókat, a multik idecsábítására adott támogatásokat és adókedvezményeket nem más, mint a magyar kkv-szektor meg a lakosság fizeti meg. Mark Rutte nemhogy gyűlöli a magyarokat, hanem egyenesen a legjobbat akarja nekik.

 

Kemény viták után, súlyos kompromisszumok árán az uniós országok miniszterelnökei megegyeztek a 2021-27 évi ciklus költségvetési keretszámaiban. A megállapodás legnagyobb kerékkötőjének az bizonyult, hogy a holland miniszterelnök, Mark Rutte, a ”takarékos országok” szószólójaként követelte, hogy a támogatások folyósítását a jogállami normák betartásához kössék. De ragaszkodott ahhoz is, hogy csökkenjen a vissza nem térítendő támogatások aránya.

Orbán Viktor, aki győzelemként értékelte, hogy egyelőre nem alkalmazzák a jogállamisághoz kötött feltételt, azt mondta Ruttéról, „a holland fickó gyűlöli a magyarokat”. Péntek reggeli, szokásos rádióműsorában egyenesen a lekezelő libernyák jelzővel illette brüsszeli vitapartnereit.  De vajon igaza van-e? Ha az uniós döntéshozók is elolvasták volna a megállapodás megkötése előtt azt a riportot, amely a pusztaszabolcsi, uniós pénzből megvalósuló vasútfejlesztés vérlázító visszásságait tárja fel, akkor könnyen lehet, hogy Orbán Viktor nem úszta volna meg ennyivel.

A PUSZTASZABOLCSI  ÁLLATORVOSI  LÓ

Van itt minden, ami egy valódi liberális demokrácia (libernyák) miniszterelnökénél kiveri a biztosítékot. A riportban bemutatott vasúti korszerűsítést az uniós támogatásokból finanszírozott közbeszerzéseket letaroló, Orbán Viktor fő bizalmasának tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft. végzi. A beruházás jelentősen túlárazott, hiszen fajlagosan háromszor annyiba kerül, mint a hasonló műszaki tartalmú lengyel beruházás. Nyilvánvalóan szükségtelen elemekkel (pl. túl hosszú peronnal) valósul meg a helyi lakosság érdekeinek totális mellőzésével: vasúti felüljáróra már nem jut pénz, és az új átjáró is sokkal szűkebb lett korábbinál.

A riport elolvasása után bárki el tudja dönteni, hogy Mark Rutte vagy Orbán Viktor – akit erre megválasztottak – képviseli-e jobban a magyar emberek érdekeit, azaz a közérdeket.

AZ EMBER GYARLÓ, FŐLEG, HA MÁS PÉNZÉT OSZTOGATHATJA

A holland miniszterelnök valójában akkor is a közérdek nevében lép fel, amikor a vissza nem térítendő támogatások arányának visszaszorítását sürgeti. Piacgazdaságban ugyanis bűn, ha egy profitorientált vállalat közpénzekből finanszírozott ajándékra (mert a vissza nem térítendő támogatás ilyen) pályázhat. Az ember gyarló, főleg, ha más pénzét osztogathatja el. Előbb-utóbb az kapja az adóból finanszírozott támogatást, aki a legtöbbet adja vissza, vagy uram bocsá’, saját magának fogja adni. Olyan országokban különösen, mint nálunk, ahol a jog uralma (rule of law) nem igazán jut érvényre.

De a kísértésnek nehéz ellenállni, a cseh miniszterelnök is elcsábult, de legalább a cseh nép ezt azért nem hagyta szó nélkül és óriási tüntetéseken fejezi ki nemtetszését. Ha a támogatások osztogatása eleve a korrupció melegágya és ezeket a közpénzeket – mindenki szeme láttára – el is lehet lopni, akkor teljesen igaza van Rutténak, hogy a gazdag tagországok által a szegényebbeknek adandó forrásokat más formában kellene eljuttatni a kedvezményezettekhez.

Én például már 2009-ben, amikor a pénzügyi válság elért bennünket, azt javasoltam, hogy Magyarország számára kedvezőbb lenne, ha az uniós források egy részét az államadósság törlesztésére fordíthatná.

Az államadósság, különösen az ország rossz megítéléséből következő hatalmas kamatkiadások finanszírozására kivetett adók ellehetetlenítették a magyar kkv-szektort. Nekik ugyanis nem közpénzek osztogatására (aminek a fedezetét amúgy ők fizetik meg) van szükségük, hanem méltányos (alacsony) adókra és stabil, kiszámítható környezetre. Fejlődésüknek gátja a felesleges redisztribúció, márpedig az uniós forrás-elosztási rendszer ilyen: az ezer milliárd forintnyi támogatásnak, amit Magyarország évente elkölthet (és úgy néz ki, a következő ciklusban is ekkora összeghez fog hozzájutni) a harmadát a magyar költségvetés (azaz a magyar adófizető) állja. Ha az arra rászorulónak ítélt tagországok csak a nettó forrást kapnák meg és eltekintenének a saját hozzájárulásuktól, sokkal kisebb lenne az uniós bürokrácia volumene és sokkal kevesebb tere lenne a korrupciónak.

A  FÉLOLDALAS  GAZDASÁGOK  CSAPDÁJA

Van még egy másik súlyos anomáliája is ennek az uniós újraelosztásnak, amely kedvezőtlenül érinti azokat a tagországokat, amelyeknek gazdasága féloldalas[1]. Már pedig az újonnan csatlakozottaké – köztük hazánké is – ilyen. Ezekben az országokban a GDP egyre nagyobb hányadát a donorországokban bejegyzett anyavállalatok leányvállalatai hozzák létre, amelyek teljes kibocsátásukat hazaexportálják az anyaországokba. Az általuk Magyarországon létrehozott hozzáadott érték adóját, az áfát így a donor országok büdzséjébe teljesítik, de osztalékadót sem fizetnek Magyarországon, hanem azt is ott kötelesek megtenni, ahol a végső tulajdonosok élnek. Ezek pedig általában a donorországok.

Hogy mekkora összegekről van szó, képet alkothatunk abból, hogy csak Magyarországon a befektetési jövedelmek egyenlege (a valós gazdasági tevékenységet jellemzően nem folytató, speciális célú vállalatok nélkül) 2010 óta évi 6 – 9 milliárd eurós, GDP-arányosan 6-9–százalékos deficitet mutat.

Azaz, a magyar osztalékadó kulcsával számolva évi 200 – 400 milliárd forint nem a mi költségvetésünkbe, hanem inkább a német és a többi tőkeexportőr országéba folyik be.

Ebből és a nálunk megtermelt hozzáadott érték adójából nem kunszt donorkodni!

A magyar költségvetésből hiányzó adókat, valamint a multik idecsábítására adott támogatásokat és adókedvezményeket valakinek meg kell fizetnie és az nem más, mint a magyar kkv-szektor és a lakosság. Ezért van nálunk az egész EU-ban a legmagasabb áfa-kulcs.

Ez az egyik oka, hogy kellő számban nem tudnak kiválasztódni olyan vállalatok, amelyek külföldön is terjeszkedni tudnának. Pedig ez az anomália csak úgy orvosolható, ha Magyarország is képes annyi működő tőkét exportálni, amennyi segítségével olyan sok leányvállalat alapítható külföldön, hogy a hazautalt osztalékukból és a vissza-exportjukból származó áfa-bevétel ellensúlyozza a féloldalasságból származó költségvetési hiányt.

KIÉPÜLHET ÍGY VERSENYKÉPES MULTINACIONÁLIS VÁLLALAT?

A nemzetközileg sikeres magyar vállalatok kiválasztódásának másik gátja az, amit a fentebb hivatkozott pusztaszabolcsi vasútfejlesztési projekt mint állatorvosi ló érzékletesen szemléltet. A demokrácián alapuló piacgazdaság szabályainak betartása a legfontosabb ahhoz, hogy stabil és kiszámítható környezetben működhessen a fenntartható növekedés motorja, a kkv-szektor. Ennek a környezetnek – addig, amíg uniós forrásokhoz hozzá lehet jutni – különösen fontos pillére az, hogy ezek a pénzek a jogállamiság szellemében legyenek elosztva. Ezt – anélkül, hogy Rutte nézeteit akkoriban ismertem volna – már egy 2013-as írásomban felvetettem. Az állami segítséggel kinevelt, a forrásokat a kkv-szektor elől elszívó NER-bajnokokból soha nem lesz versenyképes multinacionális vállalat. Minden egyes forint, amit ebbe ölünk, tékozlás.

Mark Rutte követeléseinek megvalósulása – mind a támogatások folyósításának jogállami normák teljesítéséhez való kötése, mind pedig a vissza nem térítő támogatások arányának csökkentése – Magyarország elemi érdeke. Mark Rutte nem hogy gyűlölné a magyarokat, hanem egyenesen a legjobbat akarja nekik.

 

[1] Erről egy hosszabb írásom fog megjelenni rövidesen a valaszonline.hu portálon. 

komment

AHOL A GYEREKLÁNYOK SZÜLNEK, OTT NINCS PEDOFÍLIA?

2020. július 17. 19:15 - Egyensúly_2022

ne_vtelen_terv_3.pngLANTOS Gabriella írása 

Epstein és az összes pedofil számára Magyarország maga a paradicsom. A törvények szerint itt 12 éves kislányokkal 18 évesek nyugodtan játszadozhatnak. 14 évessel meg már bárki, még András hercegnek sem kellene magyarázkodnia, hogy 17 évessel szexelt. Ha pedig valakinek ez nem elég erkölcsös, semmi baj, feleségül veheti a 16 éves gyereklányt, mégha az unokatestvére is. Szóval a gyermekházasság sem tilos ebben az országban. 4000 kamaszlány lesz évente anya, minden 20. gyereknek az anyja is gyerek. E tinédzsereknek a fele nem mondja meg, ki az apa, nyilván a szerelem elvakította őket. 70 közülük még 14 éves sincs. Gyermekmegrontás miatt egyetlen ügyben sem emeltek vádat senki ellen.

ÉVI 4000 KAMASZLÁNY SZÜLÉSE ELLEN MIÉRT NEM LÉPNEK FEL AZ AKTIVISTÁK?

A Kaleta-ügy ráirányította a közvélemény figyelmét a gyerekpornográfiára – nagyon helyesen. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy egy másik, nyíltan zajló abúzus is bekerüljön a közbeszédbe. Ez pedig a gyereklányok szülése és az emögött meghúzódó bántalmazás.

Nem erőszak az, ha 13–15 éves lányok terhesek lesznek és gyermeket szülnek?

A pedofília és a nemi erőszak áldozatait terápiával gyógyítják, hogy valahogy túltegyék magukat az őket ért megpróbáltatáson. A gyerekszülésen átesett kislányok nem kapnak terápiát, de úgysem segítene rajtuk, mivel az ő egész életük vakvágányra kerül a korai gyerekáldással. Persze nemcsak az övék, a gyereküké is. Mégis, ezek a kisiklott sorsok nem szoktak nagy visszhangot kiváltani. Még a legelkötelezettebb aktivisták is csak a távoli népek barbár szokásai, a gyermeklányok nemi szervének megcsonkítása és a gyerekházasságok ellen harcolnak. Helyesen. De a közelünkben élő szerencsétlenek életét tönkretevő pedofil, barbár szokások és törvények senkit nem zavarnak.

Pedig az Alaptörvény elvileg védelmezi a gyermekek jogait:

„Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”

”A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.”

 „A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását.”

Úgy tűnik, a kormány szerint a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésbe belefér alig serdült gyerekek szexuális játékszerként való használata, vagy kicsit idősebbek szülése. A legutolsó KSH adatok szerint évente 4000 18 évesnél fiatalabb gyereklány szülte meg gyerekét (a legfiatalabbak tizenkét évesek voltak). Minden 20. gyereknek az anyja is gyerek. De nem ez a legmegdöbbentőbb. Hanem az, hogy a számuk öt év alatt 25 %-kal nőtt! Ez tehát nem egy régi világ maradványa, ami eltűnőben van a fejlődéssel. Nem, ez a barbárság éppen erőre kap.

Azt pedig, hogy felük, 2000 kislány nem nevezi meg az apát, még inkább alátámasztja azt a vélekedést, hogy ezek az esetek bizony súlyos szexuális abúzus eredményei.

És még itt sincs vége a borzalomnak. 400 olyan fiatal kislány volt, aki 18 éves kora előtt már a harmadik gyerekét hozta világra. Az ő testük egyszerűen szexuális játékszer.

A GYEREKEK 90%-ÁT A SAJÁT KÖRNYEZETÜKBEN BÁNTALMAZZÁK

Akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha tudják, ki az apa. Ugyanis ezek a babák gyakran nem tinédzserek együttlétéből születtek, hanem felnőtt férfiak bántalmaztak gyereklányokat. Az esetek negyedében az apa ugyanis 25 évesnél idősebb volt! Micsoda lángoló szerelem lehetett a 15 éves kislányok és a 30 éves férfiak közt! Gyurkó Szilvia, az UNICEF korábbi jogi igazgatója azt mondta egy nagyinterjúban, hogy a gyerekek elleni szexuális visszaélések elkövetőinek 90%-a nem ismeretlen pedofil, hanem rokon vagy ismerős.

Ennyi elrontott élet miért nem veri ki a biztosítékot? Miért nem tüntet senki ezek ellen? Azért, mert a bántalmazott gyereklányok nagy része olyan helyen és úgy él, ahol ezek az abúzusok rejtve maradhatnak. Ha pedig mégis megszületik a baba, a hivatalosságok megrántják a vállukat, hogy hát náluk ez a szokás. Pedig

melyik kamaszlánynak az a leghőbb vágya 15 évesen, hogy anya legyen?

A Korfa elemzése szerint sokan közülük Borsodban és Szabolcsban élnek, jó esetben megvan a 8 osztályuk. A gyerekszülés után már nem járnak iskolába, de nem is dolgoznak, és később sem fogják egyiket sem, soha. Mindennapi tapasztalat, hogy a gyereklány anyák szegregált romatelepeken élnek, ahol a fiatal nők hármas diszkrimináció áldozatai: cigányok, nők és fiatalok, fölöttük mindenki uralkodik, az ő szerepük a tűrés.

MIÉRT NEM TALÁLJÁK MEG A GYEREKPROSTITÚCIÓT SZERVEZŐ EMBERCSEMPÉSZEKET SEM?

Babarczy Eszter mesélte egyszer egy nyilvános interjúban, hogy telepi roma kislányokat látott vendégül. Este lefekvés előtt megkérdezte, mik szeretnének lenni. Kétféle választ kapott. Sok gyerekem lesz vagy prostituált leszek. Ezeket a felnőtt női mintákat ismerték. Nem véletlen, hogy Magyarország az egyik legnagyobb kibocsájtója a Bécsben, Svájcban vagy Bremenhavenben dolgozó gyerekprostituáltaknak. Akik természetesen nem jókedvükben vannak külföldi bordélyokban, így ekkor már az emberkereskedelem tényállása is felmerül. Ez már Magyarországon is illegális, ezért statisztika sincs róla. A látencia egyébként is akkora, hogy a számok úgysem mondanának semmit.

Természetesen nem minden szülőszobára kerülő kamaszlány vagy fiatalkorú prostituált roma. Sokan igen. Ők egész életükben ki vannak szolgáltatva annak az archaikus macsó hagyománynak, amelyik használja a testüket. És életstratégiát épít arra, hogy gyerekek gyerekeket szüljenek. „Minek dolgozzak, ha a f@szomból megélek” – válaszolta egy nyírségi fiatal férfi a naiv miniszteri kérdésre, hogy mi a foglalkozása. Felejthetetlen példája annak a perverz családtámogatási rendszernek, ami a kamaszlányokat akkor jutalmazza, ha gyereket szülnek, nem akkor, ha iskolába járnak.

ÍGY KELL KITELJESÍTENI A NŐI PRINCÍPIUMOT:

CSAK LE KELL VINNI A TANKÖTELEZETTSÉG KORHATÁRÁT, EGYBŐL 25%-KAL NŐ A GYEREKEK GYEREKSZÜLÉSE

A magyar kormány pedig ahelyett, hogy a saját Alaptörvényében lefektetett elveknek megfelelően védené a legkiszolgáltatottabb gyereklányokat, még kerítőként részt is vesz ebben a szomorú történetben. Ugyanis a kamaszlányok szülési kedve azt követően kezdett meredeken emelkedni, miután 18 évről 16-ra szállították le a tankötelezettséget. Ha már úgyis otthon vannak a lányok, csináljanak valami hasznosat. Szüljenek gyerekfejjel gyereket. Valószínűleg a tinédzserek terhessége nem szándékolt következménye ennek a rettenetes oktatási stratégiának. De világosan mutatja a kormányzati inkompetenciát. Azt, hogy önkényes törvényeikkel még a saját céljaikat sem képesek elérni.

Orbán Viktor kimondott szándéka a középosztályi nők gyerekszülési kedvének a bátorítása volt. Ezt nem sikerült elérnie. Annál inkább azt, hogy az alacsonyan képzett, szegény borsodi és szabolcsi kamaszlányok még több gyereket szüljenek. Az orbáni világképben a nők gyerekszülő gépek, ezt Fidesz-nyelven női princípiumnak nevezik. Egyetlen magyar társadalmi csoport sem azonosul ezzel a világképpel olyan mértékben, mint a szegregált cigánytelepek közösségei. A szolgálólány disztópiája létező valóság.

TARTSON A GYEREKKOR 18 ÉVES KORIG, MINDENKINEK!

Az új világban minden gyereknek joga lesz a gyerekkorhoz, ami 18 éves korig tart. Ezért 18 éves korukig a gyerekeknek egy dolguk lesz, iskolába járni. A pedofília minden formája tilos lesz, 12 évesekkel szexelni éppúgy, mint 16 évesekkel házasodni, őket szülőszobára küldeni vagy prostitúcióra kényszeríteni. Ez nemcsak a most vakvágányra került életű kislányok érdeke, hanem mindannyiunkké. Annak is támogatnia kell ezt, akit az emberiességi szempontok és a jogegyenlőség elve vezérel. És annak is, aki pusztán gazdasági megfontolásból nem a segélyre szorulók, hanem az önmagukat eltartani akarók arányát szeretné növelni. Ebben az ügyben a pedofilokat leszámítva nem sok ellenérdekű fél lehet.

komment

NEM ESZIK OLYAN FORRÓN A KÁSÁT

2020. július 15. 17:03 - Egyensúly_2022

portre_szent-iva_nyi_istva_n_vagott.jpgSZENT-IVÁNYI István írása

Első pillantásra nagyon kemény lépésre szánta el magát a magyar kormány: az EU-költségvetés eddig óvatosan, végső eszközként emlegetett vétójának elmaradását most szigorú és gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételekhez kötötte. Ez azonban csak látszólag van így. Miért is nem rettentek meg az EU vezetői eme hallatlan durva, zsarolásszerű ultimátumtól? Talán azért, mert sokéves tapasztalatuk van arról, mennyire érdemes komolyan venni a magyar kormány kommunikációját. A vétó azzal járna, hogy Magyarország nem járul hozzá, de nem is részesedik az európai gazdasági helyreállítási alapból; tehát azzal fenyegetjük meg őket, hogy ha nem teljesítik a feltételeinket, akkor mi jól lábon lőjük – önmagunkat.

Orbán Viktor legutóbbi szokásos pénteki rádióinterjújában még óvatosan beszélt az EU-pénzek megvétózásáról: „Meg tudnánk vétózni, mert egyhangú döntés kell, tehát Magyarország mondhatná azt, hogy nem, huszonhat országgal találnánk magunkat szembe, és ha bent vagy egy közösségben, és mi a közösség tagjai vagyunk, akkor ezt csak a legvégső esetben szabad megtenni a nemzeti érdekeid szempontjából.” Ugyan a közvélemény akkor még nem értesült róla, de néhány órával korábban, azaz a mostani szokásoknak megfelelően, előző éjszaka három „bátor” képviselő (Kövér László házelnök és a két kormánypárti frakcióvezető, Simicskó István és Kocsis Máté) benyújtotta az ennél sokkal markánsabbnak tűnő határozati javaslatát. A javaslat szerint amennyiben nem állítják le a 7-es cikkely szerinti eljárásokat, jogállamisági feltételekhez kötik a kifizetéseket, és nem a szegénységi mutatók alapján osztják el a pénzeket, akkor a magyar kormánynak mind a Next Generation nevű helyreállítási alapot, mind az EU következő hétéves költségvetését meg kell vétóznia.

TÁRGYALÁSI KERETEK HELYETT ULTIMÁTUM?

Senkinek sem volt kétsége afelől, hogy az indítványt a parlament rekordgyorsasággal, rendkívüli eljárás keretében már kedden megszavazza. Látszólag nagyon kemény lépésre szánta el magát a magyar kormány: az addig óvatosan, végső eszközként emlegetett vétó elmaradását most szigorú és gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételekhez kötötte. Ez azonban csak látszólag van így.

Önmagában egyébként nem ördögtől való, hogy egy nemzeti parlament tárgyalási keretet határoz meg kormánya számára az EU-csúcs előtt. Ez rendszeresen megtörténik Dániában, Finnországban, fontos döntések előtt más országokban is előfordul. Ezek azonban nem ultimátumok, hanem lazább tárgyalási mandátumok. Ha ugyanis mindenki kötött mandátummal érkezne a csúcsra, akkor a tárgyalásnak semmi értelme sem lenne, hiszen senki sem engedhetne a mandátumból, és így lehetetlen lenne kompromisszumra jutni is.

Figyelemreméltó a cseh parlament múlt pénteki döntése, amely a magyar fordítottja, arra kötelezi Babis miniszterelnököt, hogy a végső alkut mindenképpen fogadja el. Babis ugyanis többször élesen bírálta a javaslatot. Szkepszise mögött sokan azt sejtik, hogy a személyét érintő újabb korrupciós vizsgálat miatt különösen neheztel az EU-ra, és ezért szívesen visszavágna.

REVOLVER, AMIBEN NINCS GOLYÓ, VAGY CSAK JÁTÉKPISZOLY?

Meglepőnek tűnhet, hogy a nemzetközi politikai élet és médiavilág ingerküszöbét alig érte el ez az első hallásra nagyon kemény, végső soron akár az EU működését is ellehetetlenítő magyar álláspont. Miért is nem rettentek meg az EU vezetői eme hallatlan durva, zsarolásszerű ultimátum hallatán? Talán azért, mert láttak ők már karón varjút, sokéves tapasztalatuk van arról, hogy érdemes a helyi értékén kezelni a magyar kormány kommunikációját. Éppen Orbán Viktor egyik korábbi kijelentése adta meg a kulcsot ahhoz, hogy milyen módon kell értékelni az ilyen kijelentéseket: „ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok”.

Érdemes felfigyelni arra, hogy Orbán Viktor – ellentétben a határozattal – soha nem volt ennyire határozott, és nem kötelezte el magát egyértelműen a vétó mellett. Ha figyelmesen olvassuk a határozat szövegét, akkor kiderül, hogy a harcias hangnem ellenére a határozat erre nem is kötelezi. A határozat nem felszólítja vagy kötelezi, hanem felhívja a kormányt, hogy ezen alapelvek szerint járjon el. Ezek tehát nem szigorú, ultimátumjellegű feltételek, hanem szabadon értelmezhető alapelvek. A határozat semmilyen szankciót nem helyez kilátásba arra az esetre, ha a kormány nem így jár el: nem fenyegeti bizalmatlansági indítvánnyal és semmiféle korlátozással. Olyan revolver, amiben nincs golyó. Nem is revolver ez, csupán játékpisztoly.

A KORMÁNY RENDEL, A PARLAMENT KISZOLGÁL

Akkor mégis mire jó ez az egész? Megítélésem szerint kettős célja van: egyrészt ez is egy hazai célra szánt kommunikációs eszköz, másrészt tárgyalási tartalék. Elsősorban a Fidesz-híveknek szól, és azt hivatott igazolni, hogy a Fidesz keményen kiáll a magyar érdekekért, vele nem lehet kukoricázni, mert ha nem engednek a követeléseinek, akkor attól koldulhatnak a „brüsszeliek”. Ha ezt el lehet hitetni a hazai választók számukra fontos csoportjaival, akkor már félig nyert ügyük van.

Másrészről a brüsszeli tanácsülési vitában a parlamenti határozatot akkor is érvként lehet használni, ha annak tényleges súlyával a többiek is tisztában vannak. Ha túl nagy nyomás nehezedne a kormányfőre, még mindig mondhatja, hogy a határozattól ő nem térhet el, ehhez neki a parlament újabb hozzájárulása kell. Nem kétséges, hogy azt is meg fogja kapni. A kormány bármit rendel, a parlament többsége készséggel kiszolgálja. Hol vagyunk már Montesquieu magasztos elképzelésétől a hatalmi ágak szétválasztásáról és a végrehajtói hatalom szigorú parlamenti ellenőrzésétől! Őt már nálunk régen a talpáról a feje tetejére állították.

A KI RÁNTJA FÉLRE ELŐSZÖR A KORMÁNYT JÁTSZMA KOCKÁZATAI

A Next Generation helyreállítási alap esetében a vétó nem is igazán hatékony eszköz, ugyanis ez a Tanácsnak nem a Szerződésből adódó költségvetési döntése, ez létrehozható a Szerződésen kívül is, önkéntes alapon: lehet az eurózóna vagy önként csatlakozó országok döntése is. Ez viszont azzal járna, hogy Magyarország nem járul hozzá, de nem is részesedik az alapból – tehát azzal fenyegetjük meg őket, hogy amennyiben nem teljesítik a feltételeinket, akkor mi jól lábon lőjük magunkat. Nem tudom, hogy ez rajtunk kívül kinek fáj.

A hétéves költségvetés már nehezebb dió. A Szerződés szerint valóban meg lehet vétózni, de felettébb kockázatos lépés lenne, mert azt még a szövetségeseink sem néznék jó szemmel. Ez tehát egy olyan „chicken-game”, amiben mindenki arra számít, hogy mi fogjuk elrántani a kormányt. Egyébként is az a tapasztalat, hogy a konfliktusos kérdésekben Orbán Viktor mindig elmegy a falig és ott megáll. Amikor nagyon kemény ellenállást tapasztal, akkor visszalép vagy oldalt lép, de nem töri be a fejét. Így volt ez a halálbüntetés kérdésében, számos kötelességszegési ügyben, és várhatóan így lesz most is. Ezért nem verte ki a hideg veríték az EU-s kormányfőket a parlamenti határozattól.

Ugyanakkor mégis van egy nem lebecsülendő kockázat az ügyben. Mi van, ha a kormányfőt cserbenhagyja a realitásérzéke és jószerencséje, és nem találja el a pillanatot, amikor a kormányt el kell rántani az ütközés előtt? Velünk szemben egy kamion robog, a találkozás minden bizonnyal nekünk fájna jobban.

A kását nem eszik olyan forrón, de sajnos könnyen megtörténhet, hogy a végén felforralják, és úgy nyomják le a mi torkunkon.

komment

EURÓPA — BŰNBAK VAGY FEJŐSTEHÉN?

2020. július 14. 05:37 - enikalovics

Mit akarjunk Európától?

laci.JPG

SZABÓ S. László írása

Magyarország alapvető érdeke egy a jelenleginél konstruktívabb Európa-politika. A csodavárás, vagy az „állítsuk meg Brüsszelt” demagógia helyett jó javaslatokkal és támogató partnerekkel sokkal nagyobb befolyásunk lehetne az EU jövőjét meghatározó ügyekben, de akár a mibe szóljon bele Brüsszel és mibe ne vitában is. A forráscsökkenés miatti sértődött picsogás helyett sokkal perspektivikusabb lenne, ha a felhasználási szabályokat próbálnánk számunkra kedvezően alakítani. 

 

Magyarországon az Európai Unióhoz való viszony a csodavárás és az „állítsuk meg Brüsszelt” között ingadozik, de más országokban is tapasztalható hasonló kettősség. Azt szokás mondani, hogy az Uniót két állat közül valamelyiknek, sokszor mindkettőnek tekintik: bűnbaknak és fejőstehénnek. Az euroszkeptikusok érvei gyakran egy alternatív valóságot vetítenek elénk, de az uniópártiak is gyakran illúziókban ringatják magukat. Jól jelzi ezt az európai minimálbér, a támogatások jogállamisághoz kötése vagy a FIDESZ néppárti tagsága körüli vita. 

TÖBB FORRÁS ÉS TÖBB BEFOLYÁS 

A minél több EU forrás megszerzésére való törekvés mellett arról is kellene gondolkodnunk, hogy milyen irányban tudnánk befolyásolni az unió jövőjét. Kis országként ez természetesen csak szövetségesekkel, meglévő vagy új elképzelések köré szerveződő csoportokhoz csatlakozva lesz lehetséges. Viszont akinek koncepciója van, annak befolyása jelentősen meghaladhatja a méretéből mechanikusan következő súlyt. 

AZ UNIÓ DILEMMÁI 

„Európa erőd” vagyis protekcionizmus vagy „globalizált Európa”, vagyis szabadkereskedelem, szociális gondoskodás vagy a vállalkozás szabadsága? Mibe szóljon bele Brüsszel és mibe nem? Csak gazdasági vagy politikai közösség-e az Európai Unió? Ha politikai is, mire terjed ki ez a politikai közösség – a bűnüldözés, igazságügy, védelem, külpolitika? Mind érzékeny területek. Természetesen jelen keretek között nem lehet minden területet még csak felsorolni sem, de megpróbálok néhány kérdést és választ felvillantani. 

protekcionizmus vagy szabadkereskedelem dilemmában a legújabb konfliktus, hogy a világméretben (főleg az amerikai informatikai óriásokkal összehasonlítva) versenyképes vállalatok méretük miatt az Európai piacon monopóliummá válhatnak. A kisebb tagállamoknak és a fogyasztóknak – a populáris multiellenességen túlmenően – ennek tükrében kell végiggondolniuk, hogy melyik irányzatot támogatják. Kialakulóban van egy „északi” liberális tömb, míg Franciaország és a mediterrán országok – és ipari óriásai miatt várhatóan Németország  az európai ipar védelme mellett állnak majd ki. Hazánknak is jó lenne, ha a választott út az innováció, a modern technológiák támogatása lenne. Hiszen több kis tőkeigényű innovatív vállalkozás hódította már meg Magyarországról kiindulva, ha nem is a világot, de saját ágazatát. Sokat nyerhetnénk, ha ezek nem lennének kénytelek elhagyni az országot azért, hogy tovább fejlődhessenek. 

Hasonlóképpen a gazdaság területén, de a szociálpolitika és a foglalkoztatás világába átnyúlóan is kérdés a harmonizáció foka. Mennyiben jó a magyar munkavállalóknak, ha bérversennyel nyerünk piacot nyugaton? A legérzékenyebb terület a külföldön ideiglenesen oda kirendelt dolgozókkal szolgáltató keleti cégeké. A nyugati szakszervezetek ügyesen tudják kombinálni a keleti munkavállalók védelmét a nyugatiakat sújtó verseny megnehezítésévelKonfliktusba kerül a harmonizáció, amely a kelet-európai dolgozók munkakörülményeit és díjazását javítaná, a keleti vállalkozások versenyelőnyének fenntartásával. A jó megoldás számunkra az lenne, ha a szolgáltatási piac korlátlan megnyitását tennéna harmonizáció feltételévé. A legújabb fejlemény, hogy a fuvarozásban is megnehezítették a bérversenyt, szintén erre mutat. 

GAZDASÁGÉLÉNKÍTÉS ÉS AZ EU KÖLTSÉGVETÉSE 

Szót kellene itt ejteni a támogatásokról, a koronavírus utáni élénkítésről és az uniós költségvetésről. Tény, hogy hazánk két cikluson keresztül a hasonló helyzetű országokhoz képest is kiemelt haszonélvezője volt az uniós forrásoknak. A munkaerőpiac megnyitása hasonló (sőt, egyes számok szerint kicsit nagyobb) bevételt jelentett az országnak. Ezért a forráscsökkenés miatti sértődött picsogás csak annak leplezését szolgálja, hogy ezek a források nem jól hasznosultak. A támogatások feltételekhez kötése pedig csökkentené az EU alapok elszivárgását. Arra viszont, hogy a vétóval fenyegetésen túlmenően szavunk legyen, a jelenlegi kormány politikája nem alkalmas. Sokkal perspektivikusabb lenne, ha a felhasználási szabályokat próbálnánk számunkra kedvezően alakítani, például a fent említett innovációs politika, a kezdő vállalkozások segítése felé. A mezőgazdasági támogatások vidékfejlesztés felé történő elmozdítása se gond, ha tudjuk, hogy a magyar vidéken lenne mit fejleszteni. 

KELETI POLITIKA 

Az európai politikában nincs ugyan szó „keleti nyitás”-ról deegyes nyugat-európai államoknak is vannak érdekei keleten. Kínával és Oroszországgal senki se akar véglegesen összeveszni. Itt is volna tehát keresnivalónk, csak fel kellene mérni valós érdekeinket és a valós erőviszonyokat, nem pedig külön utakon járni. Egy, a jogállamiság területén „jobb bizonyítványt” felmutató ország több eséllyel befolyásolhatná szomszédaink nemzetiségi politikáját is – látványpolitizálás helyett valódi eredményeket elérve. Egy konstruktívabb magyar Európa-politika az egész ország érdeke. 

komment

Dr. KERESZTÉNY ZOLTÁN

2020. június 29. 05:58 - enikalovics

thumbnail_kz54b.jpgEgyetemi tanulmányaimat Magyarországon és az Egyesült Államokban végzetem. Itthon jogász szakon, az USA-ban pedig politikai kommunikációs témát választva teljesítettem szakdolgozatomat és kaptam meg diplomámat. Az Amerikában eltöltött évek nemcsak több tudást, hanem teljesebb rálátást is adtak számomra mind globális, mind lokális értelemben. Hazatérve azt gondoltam, most már végre ebben az országban is kiteljesedhet egy polgári típusú állam, ahol az emberek szorgalmuk és tehetségük alapján érvényesülhetnek és szabadon alakíthatják a saját életüket, illetve a köz ügyeit is. A mindennapjaimat is ebben a hitben rendeztem be, bár aktuális feladataim nemcsak Magyarországhoz kötnek. Időközben persze kiderült, hogy ez a bizonyos polgári modell nálunk nagyon is várat még magára, de mindig is azt éreztem, hogy főleg egy külföldi tapasztalatokkal is rendelkező embernek, mint amilyen én is vagyok, kötelessége segíteni, hogy ez minél hamarabb megvalósulhasson.

Ezért is vagyok most itt.

Meg azért, mert már eléggé korán érdekelt a közélet, a politika. Nemcsak családi indíttatásból, hanem a saját bőrömön is hamar megtapasztalhattam, hogy milyen károkat okoz és abnormális helyzeteket idéz elő egy központi irányítású, elvtársias rendszer. A nyolcvanas évek második felében alsós általános iskolás voltam, amikor az egyik nyári tábor első napján a kézilabdapályán felsorakozva, a tűző napon hallgattuk a megyei KISZ küldött „eligazító” beszédét, miközben valami miatt megszédültem, rosszul éreztem magam. Mivel nem volt alkalmam senkinek sem szólni, egyszerűen fogtam magam és besétáltam a faházunkba, mert úgy gondoltam, hogy az egészségem még egy KISZ vezető mondanivalójánál is fontosabb. Megmostam az arcom, lefeküdtem, jobban lettem. Kisvártatva utánam rohant az egyik felügyelőtanár és nem igazán törődve bevonulásom okával, a szőnyeg szélére állított, hogy mégis, hogy képzelem, hogy nem hallgatom végig a KISZ-es nagyember beszédét, mikor az éppen miattunk utazott ide. Mai napig emlékszem az érzésre, amikor azt gondoltam, hogy ez így biztosan nem normális.

Akkor és ott mindennél, még az én egészségemnél is fontosabb volt a párt érdekében végzett ideológiai propaganda.

Ma ugyanezt érzem.

Nem sokkal a fenti eset után már az ágyam fölött lógott az első szabad választások idején szerzett, egy bizonyos plakát, amelyen hátulnézetből egy kopasz nyakú szovjet katona portréja hirdette: Tovarisi Konyec!

Így tehát minden reggel azzal a jóleső érzéssel ébredhettem, hogy az elvtársias politikának most már egyszer és mindenkorra vége van.

Nem így lett.

Az elmúlt időszak azt mutatja, hogy Magyarországon 20-30 évente újratermelődik az elvtársias politika, amely egy nagyon is viszonylagos egzisztenciális biztonságért cserébe a magyar társadalmat önfeladásba, a közélettől való visszavonulásra kényszeríti.

Ennek kell megálljt parancsolni, mert Magyarországnak tényleg a saját lábára kell állnia.

Új Világ kell.

 

 

komment

A MAGYAR POLITIKAI OSZTÁLYNAK NAGY VOLT A RENDSZERVÁLTÁS KABÁTJA

2020. június 29. 05:57 - enikalovics

A gazdasági és szemléleti rendszerváltást el kell elvégezni

thumbnail_kz54b.jpgKeresztény Zoltán írása

Harminc évvel a rendszerváltoztatás után, sokan vagyunk, akik úgy érezzük, hogy Magyarország sokkal többre lett volna képes. Most, 2020-ban a legfontosabb feladatunk az, hogy jó azonosítsuk a problémákat, az elmulasztott lehetőségeket és rossz döntéseket, amelyek miatt a magyar társadalom jó része ennyi év távlatából sem megelégedettséggel tekint vissza 1990-re és az azt követő három évtizedre.

 

A RENDSZERVÁLTÁSNAK IGENIS VOLT ÉRTELME, ÉS NEM A NÉP A HIBÁS, HA NEM JÓL SIKERÜLT

Ha az ország nem tudta kihasználni a rendszerváltoztatásban rejlő lehetőségeket, akkor az egyértelműen a politikai osztály a hibája.  A politikai osztály nem tudott reális és az új berendezkedésben is teljesíthető, konszenzusos nemzeti minimumokat meghatározni. Nem tudta felkészíteni az országot az alacsony gazdasági színvonalú – azt viszont kiszámíthatóan biztosító – rezsimből a magasabb életszínvonallal jelentő, de versenyalapú, és ezért magasabb egyéni kockázatokkal működő rendszerre való áttérésre. Mondhatjuk persze, hogy az 1990 utáni politikai osztály a kommunista, majd később államszocialista rendszerben nevelkedett, és nem volt tudása sikeressé tenni a rendszerváltást. De ha Szlovákiára, Csehországra, Lengyelországra tekintünk – Istenem, hol van már Ausztria? –, azt kell mondanunk, hogy a politikai osztály Magyarországon nem tudott élni a történelem adta eséllyel.

A rendszerváltók 1989-90-ben elvégezték a közjogi és politikai rendszerváltoztatást. Magyarország egypárti diktatúrából demokratikus jogállammá vált. De nem volt erejük, idejük, tudásuk elvégezni a gazdasági és szemléleti rendszerváltoztatást.

MIÉRT NEM TÖRTÉNT MEG A GAZDASÁGI ÉS SZEMLÉLETI RENDSZERVÁLTOZTATÁS?

Mert a magyar társadalom többsége igazából soha nem is állt át egy versenyalapú rendszerre. Nem kapott ehhez elég motivációt, segítséget és iránymutatást a politikai osztály, de talán az értelmiség részéről sem. Emlékszünk még a „Nyithatunk kávézót Bécsben!” szlogenre? De hát volt valójában az átlagpolgárnak ehhez elég tőkéje, tudása, önbizalma? A mindenkori rendszer, mindekori kegyeltjeinek persze volt. A többség azonban a kádári szemlélet fogságában maradt. Mára akarva-akaratlanul, de egyenesen oda jutottunk, hogy ugyanazok a beidegződések irányítják az embereket, amelyek 1990 előtt is megszokottak volta. Tovább gyakoroljuk azt az össztársadalmi tanult tehetetlenséget, amelyben az állampolgár, viszonylagos egzisztenciális biztonságának megőrzése érdekében lemond a köz ügyeivel való foglalatosságról, és ezzel mindezt a mindenkori főhatalom (miniszterelnök) privilégiumává teszi. Magyarul vagy inkább magyartalanul: a magyar társadalom hallgatása, igazodása elsősorban meg van vásárolva. Másodsorban ezt – igazi innovációként - hamisított nemzeti öntudattal is táplálják, ami akkor jön jól, amikor a központilag biztosított pénz már nem elég.

KINEK A HIBÁJA?

Alapvetően nem szeretem ezt a kérdést, mert inkább a felelősségkeresésre fókuszál – ebben elég jók vagyunk – mintsem a megoldásra. Csak azért hozom elő, mert sokan gondolják, hogy a jelenlegi rezsim alakította ki a magyar néplélekben a feltétel nélküli igazodás reflexét.

Ez így nem igaz, az viszont igen, hogy a kádári örökség mára orbáni örökséggé is érett. A jelenlegi miniszterelnök történelmi felelőssége nem csak az, hogy életre hívta ezt a káros társadalmi beidegződést, hanem az, hogy ráült a már létezőre. Használta és használja annak érdekében, hogy hatalomba kerüljön és ott is maradhasson. A feladat az lett volna, hogy a kádári örökséget megváltoztassuk, és ne egyszerű hatalomtechnikai célokra használjuk akár a társadalom alapvető érdekeivel szöges ellentétben is. Ez különbözteti meg egyébként a nagybetűs államférfit, az ügyes, de alapvetően mégis csupán hatalomtechnikus politikustól.

MIÉRT LÉPTÜNK MINDIG UGYANABBA A FOLYÓBA?

Rögtön eszünkbe juthat itt Antall József híres mondása, amely anno azoknak szólt, akik nem voltak elégedettek az átmenet intézkedéseivel: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

De vajon jobb lett volna, ha nálunk is bekövetkeznek például a romániaihoz hasonló események? Jómagam, nemzeti szabadelvű emberként a fontolva haladás pártján állok, nem a forradalmakén. De ezen kívül is meggyőződésem, hogy a káosz és az ezzel együtt járó bizonytalanság, egy esetleges gazdasági összeomlás nem tett volna jót a 1990-es átalakulásnak.

Ahhoz ugyanakkor forradalmi tettekre lett volna szükség, hogy megváltoztassuk a szokásokban és a szemléletben tovább élő kádári örökséget, és ezzel biztosítsuk a rendszerváltás hosszútávú sikerességét.

Ezt mulasztotta el felismerni vagy átformálni a mindenkori politikai vezetés. Az elmúlt harminc év során többé-vagy kevésbé, de a hatalomtechnikai harcok mindig fontosabbak voltak, mint a magyar társadalom sikeres átvezetése egy versenyalapú rendszerbe. Sajnos ma is ugyanez a fontos, csupán a mértéktelenség lett nagyobb. Továbbra is nagy a kádári megalkuvást generációról-generációra örökítő tömeg, ahelyett, hogy 30 év alatt kialakult volna a képzett, a versenyt kellő önbizalommal vállaló, gazdasági ösztönzőkkel segített egzisztenciák sokasága.

MIT KELLENE ÉS KELLETT VOLNA TENNI?

A magyar rendszerváltás céljai akkor teljesültek volna igazán, ha a mindenkori magyar és később az uniós költségvetési pénzek jól látható részét, kormányokon átívelően egy minél szélesebb, gazdasági és szellemi értelemben is öntudatos társadalmi réteg felnevelésére fordítjuk. Közben felkészítjük őket arra, hogyan kell sikeresnek lenni. Merni sikeresnek lenni, annak minden kockázatával együtt. Ha ez lett volna a politika vezérfonala, akkor nemcsak a korábban MSZMP-s és KISZ-es kapcsolatokkal rendelkező egyszeri kapitalisták tudtak volna csak élni – és sokszor visszaélni – rendszerváltás lehetőségeivel, hanem a magyar államtól ehhez minden pénzügyi és adminisztratív segítséget megkapó, egyszerű állampolgárok is. Biztosítva ezzel a társadalmi mobilitás lehetőségét is.

A Nemzeti Együttműködést Rendszerének működtetői és oligarcha kiszolgálói ma is elveszik a lehetőséget a szorgalommal és tehetséggel élni akaró emberektől, tovább akadályozva ezzel a rendszerváltás céljainak beteljesülését. A miniszterelnök ráült a kádári örökségre, az oligarchái meg a mi nyakunkra.

Meg kell szüntetni tehát a 2010 után létrehozott demokrácia-deficitet és meg kell valósítani a 1990 után elmulasztott gazdasági és szemléleti rendszerváltoztatást. Különben, néhány évtized múlva újra és újra vissza fogunk kerülni a startvonalra, úgy, ahogyan most is érezzük.

A harminc évvel ezelőtt a diktatúrát, most az oligarchákat tápláló erőforrásokat át kell csoportosítani egy versenyezni képes Magyarország felépítésére.

Egyénileg és közösségben is azokat támogatni, akik képesek magukkal húzni a többieket. Ennek szinte azonnal lesz eredménye, ha az állam valóban biztosítja hozzá a feltételeket.

De még valamit elmulasztottunk 1990-ben, aminek máig ható következményei vannak: a felelősség kimondását. Ahhoz képest, hogy az a szóbeszéd járta, a diktatúra fenntartói a bőröndjeiken ültek, végül ők biztosan a rendszerváltás nyertesei lettek. A keserű pirulát pedig mi nyeltük le.

A fojtogató Nemzeti Együttműködés Rendszere fenntartóinak felelősségét sem kerülhetjük majd meg, ha véget akarunk vetni a kádári-orbáni örökség tovább élésének. 2010-ben, egy a magyar polgárosodás számára katasztrofális nyolc év után társadalmi békét és egy új polgárosodási korszakot vártunk. Csalódottan szembesülhettünk azzal, hogy ez nem történt meg, mert azoknak, akiknek ez történelmi kötelességük lett volna, fontosabb volt a hatalmuk megmaradását biztosító oligarcharendszer kiépítése és fenntartása.

A magyar politikai osztály megérett a tetteinek következményeivel való szembenézésre.

komment

NEM OKÉ, HA A POLITIKUSOK FELHASZNÁLJÁK AZ ISKOLÁT

2020. június 22. 19:21 - enikalovics

de közben semmit sem tesznek érte

66228583_2260209164047958_5041764767635603456_o.jpgSipos Ferenc Norbert írása

Általános iskolás koromban teljesen természetesnek vettük azt, hogy egy iskolai rendezvényen hallgatjuk a különféle színezetű, de jellemzően kormánypárti képviselőket. Mindig számíthattunk rá, hogy az unalmas igazgatói beszéd után jön a hosszabb és még unalmasabb politikusi beszéd. Talán éppen emiatt nem emlékszem egy szóra sem belőlük, csak arra, hogy állunk a tűző napon, ünnepi viseletben és hallgatjuk a politikusokat. Vajon, ha odafigyelek, akkor választ kaptam volna arra, hogy a 8 év alatt miért volt 6 különböző némettanárunk, akik sokszor félévenként váltogatták egymást? Megtudtam volna, hogy miért nincsen internet az informatikateremben és miért csak egy teremben van projektor az iskolában?

 

AZ OKTATÁS MINT MOSTOHAGYEREK

Hiába nem volt akkor még fülkeforradalmi, kétharmados kormányzás, az oktatás akkor is egy mostohagyerek volt, amely nem kapta meg a megfelelő figyelmet. Előfordulhat, hogy azóta van projektor, sőt lehet, hogy internet is van már az informatikateremben, de a mi korosztályunk fejlődését az akkori időszak határozta meg. A kimaradt képzést, fejlesztést nem lehet bepótolni, hiába is akarnánk.

Amikor 2020-ban, már tíz év kétharmados kormányzás után, kötelezővé akarták tenni a felsőoktatási felvételinél a nyelvvizsgát, akkor eszembe jutott ez a 8 év. Eszembe jutott, hogy a tanári fluktuáció miatt mennyire nem lehetett haladni, mennyire szomorú volt, hogy az angolos csoport versenyekre járt, mi pedig egy egyszerű Präteritumot sem tudtunk normálisan képezni. Mikor eljött a szeptember, mindig ugyanott tartottunk: mutatkozzunk be és mire ez megtörtént, és megismert minket a tanár, már szedte is a sátorfáját és elment máshová. Az egész csoport elveszítette motivációját, mert azt láttuk, hogy az iskola nem tesz semmit azért, hogy mi megtanuljunk egy idegen nyelvet. Ekkor nem gondoltunk arra, hogy ez egy rendszerszintű probléma lenne. Azt gondoltuk, hogy nincs szerencsénk, és majd a középiskolában megtanulunk németül.

A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA

A középiskolában már nem voltak politikusi beszédek. Az odafigyelő, szakmai közeget egy szebb napokat látott épület vette körül, amelyben természetes volt, hogy rossz a fűtés, nincs internet vagy hogy a padok szétesnek tanóra közben. Ezek a rossz körülmények késztettek rá minket arra, hogy az akkor induló „kockás inges” mozgalomban részt vegyünk, tanárainkkal együtt. Akkor még nem sejtettük, hogy a tiltakozások ellenére majdnem minden marad a régiben.

Ahogy teltek az évek, a belvárosban álló épületünk éppenséggel kapott egy kis figyelmet és felújítások kezdődtek meg. A felújítással azonban menetrendszerűen együtt járt, hogy ismét megjelentek a politikusok az iskolában. Kaptunk új napelemeket, szigetelést, okostáblákat. Az új felszereléseknek viszont végül nagy áruk lett. Sokat sejtetően, a politikusi beszédek egyszer csak elmaradtak. Közben az igazgatónk beszéde mindig a hazaszeretetről, a tanulás fontosságáról és olyan időtálló értékekről szólt, amelyekre minden volt diák szívesen emlékszik. Igazgatónknak mindig volt egy-két kedves szava diákjaihoz, akiknek nevét mindig tudta még akkor is, ha évente csak egyszer látta őket. Azonban hiába volt meg benne a hivatástudat, a szakmaiság, nyugdíjazása előtt két évvel nem kapta meg a támogatást az EMMI oktatási államtitkárságnak részéről az igazgatói munkájának folytatására. A tantestület, a szülői munkaközösség és a diákok is támogatták, ez azonban kevés volt. Helyére került egy kormánypárti önkormányzati képviselő, aki korábban egy percet sem töltött el az iskola területén. Azóta, lassan már megszokott modell, mondhatnánk.

TETTEK ÉS NEM ÜRES SZAVAK

Amikor tehát megkérdezik tőlem, milyen problémákat látok a magyar közoktatásban, mindig eszembe jutnak ezek a tapasztalatok. Láttam azt, amikor egy iskola önhibáján kívül nem volt képes tanárt biztosítani a diákoknak ahhoz, hogy megfelelően végezzék tanulmányaikat. S láttam azt is, hogy ez a rendszer nem becsüli azt, aki egész életében egy iskoláért és a gyerekekért dolgozott. Én egy olyan oktatást szeretnék, ahol a politikusok nem használják, hanem tesznek az iskoláért. A nagybetűs ISKOLÁ-ért. 

 

komment

VÁLLALKOZÓ? DE MEDDIG MARAD MÉG ÉLETBEN?

2020. június 08. 06:36 - Egyensúly_2022

flaszlofenykep2.jpg

FEKETE László írása

Sok történet kering arról, hogy látta be végül a legtöbb korábbi többségi tulajdonos, hogy nincs értelme ellenállni. A legjobban még azzal jár, ha a többségi tulajdonrészét eladja a kisgömböcnek. A kisebbségi rész megtartása is nagyobb nyereséget biztosít a számára, mint korábban a többségi tulajdon.

 A KISGÖMBÖC MINDENT FELFAL

A NER kisgömböc mindent felfal az országban, és lehet, hogy az Ön vállalkozása lesz a következő. A kisgömböc a hatalomra kerülése után gőzerővel látott neki az állami cégekben a saját megbízható, vazallus vezetői kinevezéséhez. Több vállalkozó már ekkor nagyon nehéz helyzetbe került, mivel az állami cégektől a megrendelések a kisgömböc cégeihez kerültek. De ez még csak a kezdet volt.

Az állami szektor elfoglalásával párhuzamosan a kisgömböc hazánkban működő külföldi cégeket is megszerzett. Voltak, akik örültek ennek. Abban reménykedtek, hogy a kisgömböc majd több magyar gazdasági szereplőnek ad munkát.  Ráadásul nem viszik ki az országból a nyereséget, hanem itt használják fel. Kezdetben még úgy tünhetetett, hogy a magyar nagyiparosok száma szépen gyarapodni fog. De kis idő múlva már nem kellett nagyon éles szeműnek lenni ahhoz, hogy kiderüljön: itt nem sok szereplőről van szó, hanem egyetlen kisgömböcről, amelyiknek ezer lába van. Bödöcs találóan nevezte a NER-t egy fél Robin Hoodnak. Elveszi a cégeket a külföldiektől. De nem adja tovább más magyar vállalkozóknak, hanem megtartja magának.

adobestock_301929455.jpeg

AZ ÖN CÉGÉT IS MEGETTE A KISGÖMBÖC?

Aztán a kisgömböc még dagadtabbra hízott az Európai Unió pénzesőjében. A legnagyobb szereplő lett az ország építésében. Ehhez persze kezdetben szüksége volt olyan nagy cégekre, ahol a munka elnyeréséhez és lebonyolításához rendelkezésre állt tudás, kapacitás, referencia. Na, ezek a vállalatok hogyan kerültek a kisgömböc tulajdonába?  Sok történet kering arról, hogy látta be végül a legtöbb korábbi többségi tulajdonos, hogy nincs értelme ellenállni. A legjobban még azzal jár, ha a többségi tulajdonrészét eladja a kisgömböcnek. A kisebbségi rész megtartása is nagyobb nyereséget biztosít a számára, mint korábban a többségi tulajdon.  Hisz ezzel az új felállással minden munkát úgyis ők visznek el a piacon.

Mindenki tudja, mekkora esélye van másnak egy pályázaton, közbeszerzésen nyerni, ha ő a vetélytárs. Semmi. A kisgömböc mindig nyer. Könnyű belátni, hogy nincs értelme szembe menni vele. Sokan inkább igyekeznek közel kerülni a kisgömböchöz és tőle szerezni megrendelést. Ön akkor is kap munkát, ha a végén nem oszt vissza semmit? Ugyan. De vannak, akik azt mondják, boldogan teszik, mert jut is, marad is. Még igyekeznek is a kedvében járni a kisgömböcnek. Meghívják például egy jacht kirándulásra vagy egy mikszáthi mulatságra.  De nem elég csak bekerülni a mézes bödönbe, ott is kell tudni maradni. Vigyázni kell, mert aki megszegi a szabályt, nagyon hamar kívül találja magát a körön és nem kap munkát.

MÉG CSAK MOST JÖN MEG IGAZÁN AZ ÉTVÁGYA

A választások előtt sok vállalkozót megfenyegettek, hogy nem kap a kisgömböctől több munkát, ha ellenzéki jelöltet támogat és nem a helyi fideszest.  Annak, aki már teljesen a kisgömböctől függött, ez egyet jelentett volna a csőddel. Tehát komolyan vették a fenyegetést és megvonták a támogatást az ellenzékiektől.

Alkalmazkodni kell, mondják önfelmentően. A rossz hír az, hogy a kisgömböc még nem lakott jól. Már majdnem minden gazdasági ágazatban ő a legnagyobb szereplő. De még ez sem elég! Most már a másod-harmad szintű beszállítók, vállalkozók vannak soron.

Aki azt hiszi, hogy kívül tud maradni, mert kisebb, független szereplőknek vagy a lakosságnak szolgáltat, az sajnos nagyon téved. Mivel a kisgömböc hatalmassá vált, ezért az etetéséhez is rengeteg muníció kell. Ezért folyamatosan biztosítania kell a munkát. Nem elég a kiapadhatatlan állami megrendelés-forrás. A kisgömböc a cégei igényeit csak úgy tudja kielégíteni, ha a testvéri és baráti cégek segítik egymást. Így Önnek esélye sincs külsős vetélytársként beszállítani ebbe a dagadó körbe. Akkor is egyre csökken a legelő területe, ha Ön a lakosságnak szolgáltat, gyárt vagy kereskedik. A kisgömböc már itt is egyre falánkabb.

A BORKAIZÁST PRÓBÁLTA MÁR?

A kisgömböc országa vagyunk. Azt talán már senki nem állítja, hogy a legelső vonalban lévő cégek tiszta, átlátható módon nyernek a versenyeken. Ha igen, az azért van, mert a versenytársak vagy kihaltak, vagy belátták, hogy esélytelenek. Ezért el sem indulnak.

A rendszer lelkes támogatói azzal érvelnek, hogy a versenyhelyzet megvan, csak átkerült az alvállalkozók szintjére.  De ez nem igaz! Még ezen a szinten is az nyer, akinek jobbak a kapcsolatai. És nem az, aki szorgalmasabb, tehetségesebb vagy nagyobb hatékonysággal dolgozik. Az biztos nyer, aki ütősebb jachtkirándulást ajánl.  Aki jobban borkaizik, az kapja meg a munkát.

ÉS AKKOR JÖNNEK A VADON ÉLŐ ÉHES FARKASOK? JA, NEM.

Miért óriási gond ez mindenkinek? Mert ha mindig a dagadt házi kutya nyer, nem pedig a vadon élő éhes farkas, akkor a mi kutyánk, bármilyen nagy is, életképtelen lesz egy igazi versenyhelyzetben. Olyan alacsony hatékonysággal dolgozik, hogy amit termel, eladhatatlan a kisgömböc országán kívül.

Ez a hatékonyságkülönbség az oka a jómódú és szegényebb országok közti gazdasági különbségnek. Csak abban bízhatunk, hogy a kisgömböc olyan nagyra nő, hogy úgy jár, mint a mesében: kidurran.

komment

NEKÜNK CSAK A PEKINGI KACSA PÜSPÖKFALATJA JUT

2020. június 05. 06:46 - Egyensúly_2022

A magyar-kínai kapcsolatokról

jeszenszky_geza_vagott.jpgportre_szent-iva_nyi_istva_n_vagott.jpgJESZENSZKY Géza és SZENT-IVÁNYI István írása

Szabaduljunk meg a veszélyes illúzióktól, a hajbókolástól és szervilizmustól. Ideológiamentes, kölcsönös gazdasági előnyökön alapuló, pragmatikus, egyenrangú kapcsolatot tartsunk fenn Kínával. Ennek során mindig tartsuk szem előtt, hogy a nyugati értékrend alapján állunk és a nyugati szövetségi rendszerhez tartozunk.

A szakértők és elemzők izgalmas vitát folytatnak arról, hogy a járvány után Kína geopolitikai súlya és befolyása nő vagy csökken. Vannak, akik úgy látják, hogy a geopolitikai egyensúly majd Kína javára billen. Ők az okot nem Kína gazdasági és katonai potenciáljának abszolút értelemben vett növekedésében látják, hiszen a járvány Kínát is megviselte. Ezt mutatja, hogy harminc év óta először nem nőtt, hanem csökkent gazdaságuk kibocsátása az első negyedévben. Ők azért számítanak Kína befolyásának növekedésére, mert a nyugati világ elvesztette önbizalmát, belső zavarok gyötrik, és Trump elnök politikája kiszámíthatatlan, követhetetlen. Akik pedig a kínai befolyás csökkenésére fogadnak, azok szerint a járvány után várhatóan deglobalizációs folyamat kezdődik. Esetleg a globalizáció lelassulása (Slowbalisation). Ez azt eredményezi, hogy a termelési és ellátási láncok úgy átrendeződnek, hogy a fogyasztáshoz közelebb kerülnek. Szerintük ennek a folyamatnak Kína óhatatlanul a vesztese lesz.

KÍNA BEFOLYÁSSZERZŐ POLITIKÁJA

Ezt az érdekes vitát nem a szakértők érvei, hanem az idő fogja eldönteni. Két dolog azonban bizonyosnak látszik : Kína továbbra is fontos szereplője lesz a világgazdaságnak és világpolitikának.  Továbbra sem fogja vissza majd befolyásszerzési és befolyásnövelési törekvéseit. Erre utal az aktív, bár eddig nem túl sikeres maszkdiplomáciai offenzívája,  Hong Kong megrendszabályozása, Tajvan lerohanással fenyegetése, katonai támaszpontok kialakítása a Dél-kínai tengeren.

Kína befolyásszerzési politikájának legfontosabb instrumentuma a 2013-ban meghirdetett  "Egy övezet - egy út" kezdeményezés (Belt and Road Initiative). Az "egy övezet" megnevezés egy majdani eurázsiai egységes gazdasági térség kiépítésének szándékát jelzi. Az "egy út" (utalva az egykori Selyemútra) a kínai export céljait szolgáló infrastruktúra fejlesztését irányozza elő. Jelenleg a projekt összköltségét ezermilliárd dollárra becsülik. Az első fázisra 125 milliárd dollárt irányoztak el, de ebből csupán 8 milliárd dollár a vissza nem térítendő kínai beruházás. A projektek túlnyomó többségét az érintett országok fogják finanszírozni kínai hitelből, és döntően kínai kivitelezésben is fognak megvalósulni.

INDIA GYANAKVÓ, A NYUGAT SEM  LELKES

A kínai befolyásszerzési törekvésekre mindig gyanakvó regionális versenytárs, India miniszterelnöke, Narendra Modi a tervben egyenesen  Kína gyarmatosítási és birodalomépítési szándékát látja.  A nyugati országok többsége sem lelkes, mert  látni véli a terv mögött meghúzódó politikai hátsó szándékokat. Azt is felismerik, hogy a Nyugat számára semmiféle előny nem származik a megvalósulásból, hiszen a korszerű közlekedési útvonalon továbbra is döntően egy irányú forgalom lesz. Az áruk és szolgáltatások ezen majd keletről nyugatra áradnak és csak sokkal kisebb mértékben nyugatról keletre. Ráadásul a terv sikere esetén az eurázsiai “egy övezet” valódi alternatívává és kihívóvá válna a transzatlanti gazdasági térséggel szemben.

A BUDAPEST-BELGRÁD GYORSVASÚT DÉLIBÁBJA

Magyarország a projekt egyik marginális szakaszában “érdekelt”, a Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítésében és gyorsvasúttá fejlesztésében. Eddig még senkinek sem sikerült értelmesen megindokolnia, hogy ez nekünk miért érdekünk. A beruházás folyamatosan növekvő becsült költsége jelenleg 750 milliárd forintnál tart, a megtérülés idejét a szakértők 130 évtől 2400 évre terjedőnek becsülik. A Belgrád-Kelebia -Budapest vonal minden nagyobb várost, így Szegedet és Kecskemétet is elkerüli, tehát  soha nem lesz rajta jelentős személyforgalom. Csak ez indokolná a gyorsvasút 180 km/h sebességét és emiatt  a horribilis költségeket. Valójában a teherforgalom közeljövőben prognosztizálható mértéke miatt sem kell második vágány. A beruházás 85%-ban kínai hitelből valósul meg, ennek kamatterheiről jelenleg nincs megbízható adat. Ugyanis a  rá vonatkozó szerződést éppen a járványhelyzet alatt titkosították 10 évre. A hírek azonban magasabb kamatról szólnak, mint amivel (általában 2 %) az EIB ad hitelt infrastrukturális beruházásokra. Racionális, gazdaságossági számításokkal aligha lehet érvelni a beruházás mellett.

Ráadásul a Kína-Európa kereskedelem tengeri úton sem Athén/Pireusz, hanem Velence, Trieszt vagy Hamburg kikötőjén keresztül valósul meg. Ráadásul az egyvágányú és rossz állapotú Pireusz-Belgrád vasút átépítéséről sem hallani. Ha pedig északon a Jeges-tenger jégmentessé válik, akkor a hajók azt a rövidebb útvonalat fogják igénybe venni.  Ráadásul Kínából a transzszibériai vasúton vagy Kazahsztánon át az áruk ma jóval gyorsabban jutnak el Európába.

A magyar döntés mögött kizárólag politikai szempontok állnak, ez valójában nem egy infrastrukturális beruházás. Sokkal inkább befektetés a kétoldalú kapcsolatokba, a kínai fél jóindulatának elnyerését remélve. Egyébként a Keleti Nyitás nevű kormányzati stratégiának eddig még nem volt kézzelfogható, látványos eredménye. Nyilván ezt az óriásberuházást szeretnék felmutatni a sikeres stratégia bizonyítékaként. Ez a számítás azonban délibábkergetés. Akár csak a kormány egész Kína-politikája, ami illúziókon és téves helyzetértékelésen alapul.

SZABADULJUNK MEG AZ ILLÚZIÓKTÓL

A Kínával kapcsolatos kormányzati remények három illuzórikus célkitűzésen alapulnak :

  • Magyarország lehet Kína gazdasági kapuja, régiós hídfőállása,
  • Magyarország jelentős kínai beruházások célországa lesz,
  • a magyar tulajdonú gazdasági vállalkozások számára jelentős piac nyílik Kínában.

Mindhárom célkitűzés nélkülözi a realitást. A szomorú valóság az, hogy Kína számára a közép-európai térségnek önmagában nincs túl nagy jelentősége, az Európában megvalósult kínai tőkebefektetéseknek  csak 6% érkezett a térségünkbe. Hazánknak pedig még ezen belül sincs kitüntetett szerepe. Semmi nem utal arra, hogy Kína egy régiós hídfőállást akarna kiépíteni: Varsó, Prága legalább olyan fontos számára, mint Budapest.  Ami pedig a kínai piacot illeti, az a magyar kkv-k számára nem sok jót ígér. A magyar export több mint 80%-át külföldi tulajdonú multik (főleg jármű és gépipar)  teljesítik. A hazai kkv-k a Kínába irányuló magyar exporton belül jelentéktelen szerepet kapnak a nagy távolság, a volumenkorlátok és a versenyképes termékek hiánya miatt.

Mindebből nem az következik, hogy forduljunk el Kínától és hanyagoljuk el a gazdasági kapcsolatokat. Hanem az, hogy szabaduljunk meg a veszélyes illúzióktól,   a hajbókolástól  és szervilizmustól. Mindezek helyett ideológiamentes, kölcsönös gazdasági előnyökön alapuló, pragmatikus, egyenrangú kapcsolatot tartsunk fenn Kínával. Ennek során mindig tartsuk szem előtt, hogy a nyugati értékrend alapján állunk és a nyugati szövetségi rendszerhez tartozunk. A politikailag motivált presztízsberuházásra nincs szükségünk, a Budapest-Belgrád vasúti projekt nem a mi érdekeinket szolgálja.

A pekingi kacsa a kínai konyhaművészet egyik remekműve, Kínában mára az ünnepi lakomák főfogása lett. Története a császárkorba nyúlik vissza, akkor azonban csak a kiválasztottak eledele volt.  A legfinomabb ínyencfalatot, a kacsa vékony, ropogósra sütött, üvegszerű bőrét egykor kizárólag a császár kaphatta meg, míg az alattvalóknak csak a kevésbé különleges, bőrétől megfosztott kacsahús maradt. Kínában ma is tisztelik a hagyományokat, ezért ne csodálkozzunk, ha az egyébként ízletes pekingi kacsából nekünk jelenleg csak a püspökfalat jut.

komment

SZÁZADIK ÉVFORDULÓ

2020. június 03. 06:42 - Egyensúly_2022

A győztesek által diktált igazságtalan békerendszer nem hozott békét

 

sooskfenyk2.jpg

 SOÓS Károly írása 

A győztesek  által diktált békerendszer  igazságtalan volt, nem hozott békét, nem is hozhatott. Igazságtalanságból sohasem lesz igazságosság! Magyarország elvesztette területe  és erőforrásai kétharmadát, magyar nyelvű lakosainak közel harmadát. Súlyos veszteség érte a térség összes nemzetét: kikerültek az európai  társadalmi és szociális fejlődés fősodrából a perifériára. Itt az ideje, hogy visszakerüljenek a fősodorba egy erős, egységes és szolidáris Európában.

 A térség nemzetei egykor felvették a kereszténységet amely azt tanítja „ Szeresd  felebarátodat“, és azt is, hogy a bajokat, problémákat nem kardokkal, puskákkal és ágyúkkal lehet megoldani, hanem szeretettel, őszinte bizalmat adó párbeszédben. A XX. század elején az európai uralkodó unokatestvérek – elsősorban hatalmi vágyaik miatt – kirobbantották azt a Nagy Háborút, amely azután  döntően meghatározta a század  nehéz történelmét – különösen Európában. A háborút lezáró Párizs környéki békerendszer átrendezte Európa politikai, társadalmi, gazdasági, s részben még kulturális térképét is. Ősi társadalmi és kulturális szöveteket tépett szét.  Azt hirdette magáról, hogy a nemzetek önrendelkezési joga alapján megoldja a nemzetiségek problémáit, ehelyett újabbakat, a korábbiaknál is súlyosabbakat hozott létre Kelet-közép-Európában.

Egész Európa vesztes lett

A trianoni békeszerződés századik évfordulóján azonban a nyertesek  öröme sem lehet teljes.  A győztesek és vesztesek útját a sok millió megölt ember és még több szenvedő ember keresztje szegélyezi.  A vesztesekéhez még hozzájött a területi, erőforrásbeli veszteség is. Egész Európa vesztes lett, így nem marad  más, mint hogy emlékezzünk,  és kimondjuk újra és újra: soha többé háborút.  Az emlékezés fájdalommal jár a vesztesek és győztesek számára is. A fájdalmat valódi örömmé a béke változtatja!

A győztesek  által diktált békerendszer  igazságtalan volt, nem hozott békét, nem is hozhatott. Húsz évvel később újra dörögtek a fegyverek és az „igazság“ nevében osztották a halált és az újabb igazságtalanságot. Igazságtalanságból sohasem lesz igazságosság! A Nagy Háború végén Európa nemzeteinek veszteségei nagyok voltak: Németország, Ausztria sokat vesztett területeiből és erőforrásaiból. Magyarország elvesztette területe  és erőforrásai kétharmadát magyar nyelvű lakosainak közel harmadát. Emlékezve sorolhatnánk tovább e fájdalmas veszteségek listáját. 

Súlyos veszteség érte a térség összes nemzetét: kikerültek az európai  társadalmi és szociális fejlődés fősodrából a perifériára. A  súlyos szociális és társadalmi problémák, a nemzetiségi kérdés bajai azonban megmaradtak. A  bajok azóta is itt vannak a periférián. A térség társadalmainak szociális, nemzetiségi, gazdasági  problémái nem oldódtak meg. 

„Járjunk együtt“

Amikor tavaly Ferenc pápa Csíksomlyón járt, beszédének fő gondolata ez volt „járjunk együtt“. Üzenet volt ez a térség  nemzeteiben továbbélő nacionalizmusok káros voltáról, amely szintén száz évvel ezelőttről maradt itt.  Pedig Robert Schuman már 1950-ben megfogalmazta „Egyre kevésbé kellene, hogy határaink Európa akadályai legyenek a gondolatok, személyek javak cseréjének. A nemzetek közötti szolidaritás érzése erősebb lesz a ma már idejétmúlt nacionalizmusoknál.

A Nagy Háború utáni békekötés 100 éve megágyazott egy hamarosan a győztesekre és vesztesekre rátelepedő ordas ideológia és diktatúrái számára. Ez az időszak tovább mélyítette az itt marad bajokat és problémákat. Nincs mit ünnepelni, emlékezzünk és tanuljunk a híres latin mondásból, „historia est magistra vitae“.

A béke sokkal nagyobb érték, mint az gondoljuk

Az emlékezet arra tanít, hogy a béke sokkal nagyobb érték, mint azt gondoljuk. De a béke a szívekben születik, amikor az ember feltekint a Teremtőjére. A térség népei a kereszténység felvételével azt ismerték el, hogy emberként Teremtőjük van. Olyan Teremtőjük, aki a békét, az örömet, a boldogságot akarja minden teremtményének. A történelem során a térség nemzetei – ahogy egész Európa is – sokszor letértek erről az útról, aminek fájdalmasan súlyos következményei lettek.

A 100. évforduló – amely egy súlyos világjárvány idején és egy még súlyosabb gazdasági válság közepette van –, arra figyelmeztet, hogy korszakhatárhoz érkeztünk.  Az évforduló arra is figyelmeztet, hogy a térség népeinek ideje visszatérniük történelmük valódi alapjához és útjára, a felvett kereszténységhez, annak értékeihez, az abból épített kultúrájukhoz és civilizációjukhoz.

 A 100. évfordulón arra a felismerésre kell jutnunk, hogy a „járjunk együtt“ azt is jelenti, hogy olyan közéleti-politikai kultúrát teremtünk, amelyben a bajokra közösen találunk mindenki számára jó megoldásokat. Azt is jelenti, hogy felismerjük, kultúráink értékeket kaptak a másiktól, amelyeket magukba építettek. A győzteseknek és veszteseknek együtt emlékezve fel kellene ismerniük, hogy a gyűlölet, a harag, az öncélú érdek előbb-utóbb visszaüt arra, aki azt képviseli. 

„Európa a demokrácia bölcsője és őrzője“

A megoldás megérkezett már 1950. május 9-én – amit azóta Európa Napként ünneplünk –, amikor Robert Schuman ezt mondta: „Gondolkodó európai számára nem lehetséges többé, hogy machiavellista rosszmájúsággal örvendezzen a szomszéd szerencsétlenségén, mindannyian egyek vagyunk jóban és rosszban, a sorsunk közös“.

A térség nemzetiségeihez tartozók személyi méltóságának szerves része a nyelvi, kulturális és kollektív jogaik teljes körű érvényesülése is a békés jövő érdekében. Ezzel lehet és kell meghaladni a Nagy Háborút és következményeit.

S amikor az  egyesült Európában a Nagy Háború és az azt követő békekötések hiányosságait és veszteségeit látjuk, akkor ugyancsak érdemes Robert Schumanra figyelni: „Európa a demokrácia bölcsője és őrzője. A demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét. Azon a napon született, amikor az ember küldetésévé vált, hogy mulandó élete során az egyéni szabadság, mindenki jogának tiszteletben tartása és a testvéri szeretet gyakorlása révén kivívja az emberi személyiség méltóságát. Soha Krisztus előtt nem fogalmazódtak meg hasonló gondolatok. Európa a kiteljesedést hozta meg az emberiség számára, neki kell hát utat mutatnia... Az egyesült Európa az eljövendő egyetemes szolidaritás előképe."

„Európának egységesnek és szolidárisnak kell lennie“

Ez a gondolat ma is él: Ahhoz, hogy erős legyen, Európának egységesnek és szolidárisnak kell lennie...“  mondta az Osservatore Romano újságírójának Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök asszonya 2020. május 9–én, és sürgette a visszatérést a szolidaritás eszméjéhez, amely üzenet a győzteseknek és veszteseknek is szólt a századik évfordulón. Ezek a mondatok  kijelölik a járvány és recesszió által korszakhatárra érkezett  Európa és benne  Kelet-Közép Európa számára is a jövő útját.

A száz éve perifériára került térség népeinek pedig különösen is, amelyet Robert Schuman így fejezett ki: „Olyan világkép felé haladunk, amelyben egyre inkább arra figyelünk, mi az, ami az egyes nemzeteket egyesíti, mi a közös bennük, és egyre kevésbé arra, ami elválasztja őket...!  Fel kell ébreszteni Európa lelkét!“

         „Járjunk együtt“. „Európának egységesnek és szolidárisnak kell lennie“.

komment
Címkék: Soós Károly