A VALÓDI VESZÉLYEKTŐL KELL MEGVÉDENI AZ ORSZÁGOT ÉS AZ EMBEREKET

2020. április 20. 08:22 - Egyensúly_2022

pjhivatalos2015kisebb.jpgPálinkás József

írása

 

A valóságosan reánk tört koronavírus-járvány felkészületlenül érte a maga kreálta „veszélyek” legyőzéséhez szokott magyar kormányt és a kormánypárt szolgálatába állított államigazgatást. A járvány magyarországi megjelenésekor a kormányfő megpróbálta továbbra is a kitalált veszélyeket előtérbe helyezni: a hol ilyen, hol olyan arccal megjelenített „háttérhatalom” és a migránsok az igazi veszély, mondta, és utóbbiak hozzák a vírust is. Hamar világossá vált azonban, hogy itt most tényleg valódi veszéllyel kell szembenézni.

A valódi veszélyhelyzetben azonnal kiderültek a már régóta nem professzionális kormányzás súlyos hiányosságai. Az összekuszált minisztériumi struktúrában létfontosságú területeknek nincs vezetője, vagy éppen több is van, a minisztériumok vezetői pedig nem többek, mint a miniszterelnök ötleteit végrehajtani hajlandó beosztottak. A közigazgatásnak nincs igazi vezetése, az önkormányzatoknak vagy nincsenek forrásaik és mozgásterük, vagy éppen elveszik tőlük. A végrehajtó hatalmat ellenőrizni hivatott, elvben autonóm intézmények nem tudják, vagy nem akarják teljesíteni feladatukat. A sajtó csak igen korlátozott mértékben képes ellátni tájékoztatási feladatát, hiszen a kicsit is kritikus média nem kap választ kérdéseire.

Mindeközben a kormánynak jut ideje, energiája tovább növelni a kormányzó párt és klientúrája hatalmát és gazdasági lehetőségeit, vagyonjuttatással vagy éppen fontos intézmények átszervezésével.

A kapkodás jeleit az iskolák bezárásáról fél napon belül született, egymásnak ellentmondó nyilatkozat és döntés éppen úgy megmutatta, ahogyan a több mint harmincezer kórházi ágy nehezen indokolható azonnali szabaddá tételét néhány nap múlva „hadgyakorlatnak” feltüntető kommunikáció. A csőd vagy éppen az éhezés szélére jutott vállalkozások és magánemberek megsegítésére hozott rendelkezések zűrzavaros tartalma, kommunikációja és főként elégtelensége is rávilágít, hogy ez a kormány nem tud professzionálisan vezetni, igazgatni, hangzatos ígéretei ellenére nem védi meg sem az embereket, sem a magyar gazdaságot, azaz az országot.

Sok oka van ennek. A legfontosabb talán, hogy a mostani kormányzás a hatalom megszerzését, megtartását és a kormányzó párt érdekeit az ország érdekei elé helyezte. A kormányzás szempontjából létfontosságú pozíciókban egyre inkább nem szakemberek, hanem lojalitásukat bizonyított, parancsot bármi áron végrehajtó dilettánsok ülnek, akiknek szintén fontosabb a kormányzó párt hatalma meg a saját állásuk, mint az ország.

Az egész világ küzd a járvánnyal és annak már most érzékelhető helyi és globális gazdasági-társadalmi következményeivel. Az egyes országok, régiók és a világ jövőjével foglalkozó írások következtetései széles skálán mozognak. A járvány és a gazdasági visszaesés elmúltával lényegében visszaáll a korábbi helyzet, mondja az egyik véglet, minden megváltozik, mondja a másik. Az igazság valahol a kettő között lehet, de biztosan sok minden átrendeződik az új világban.

Nekünk, a hazánkat önzetlenül szerető polgároknak az a legfőbb kérdés, átrendeződhet-e úgy a magyar politikai élet, hogy az emberek és az ország érdeke a pártok és a politikusok érdekei elé kerüljenek.

Sok jele nem látszik ennek. A járvány egészségügyi és gazdasági hatásait csak a jelenlegi kormány kezelheti, hiszen a határidő nélküli veszélyhelyzet elfogadásával, és az ez alatt tett intézkedéseivel a kormányzó párt nyilvánvalóvá tette, hogy nem számít az emberek, az önkormányzatok, a civil szervezetek, vagy más pártok javaslataira. Az ellenzéki politikusokon is sokan észreveszik, hogy – szokásuk szerint – szereplésre használják a helyzetet.

Nem lehetetlen azonban a változás. Két dolog biztosan kell hozzá: egyfelől őszinte, hiteles, kompetens emberek, másfelől a választópolgárok sokaságában megszülető felismerés, hogy mindnyájunk elemi érdeke a változás. A nagy veszedelmek elgondolkoztatják a többséget. Talán elgondolkoznak azon is, hogy kikben bízhatnak meg leginkább. Azokban-e, akiknek jóban-rosszban a rájuk bízott emberek a fontosak, nem pedig önmaguk vagy pártjuk. Ahhoz persze, hogy a változást akaró emberek valakiknek a szakértelmében, az őszinteségében és tisztességében megbízzanak, és a jövőben őket hatalmazzák fel a képviseletükre, ezeknek az embereknek ki kell állniuk a közélet porondjára. Kezdetben minden változás kicsit félelmetesnek tűnik, sokan megijednek tőle.

A járvány így vagy úgy elmúlik. Hogy utána milyen új világ jön, mindannyiunkon múlik, és mindannyiunk felelőssége.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ujvilag2022.blog.hu/api/trackback/id/tr7415625266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása